minyike 2008.05.13. 11:20

Vendégjárás

Pénteken este Kisfaluba érkezvén és az autóból kiszállván ért minket az első meglepetés: meleg volt! Este 10 körül értünk oda és már nem a hűvös, télikabátos este fogadott minket, hanem tücsökciripelés, békakuruttyolás, igazi nyáresti hangulat. Gyors bepakolás után el is indultunk a szokásos esti sétánkra, de vége nem ledermedő kezekkel, kabátba burkolózva. Ez volt idén az első olyan hétvége, amikor nem is gyújtottunk be – bár, biztos, ami biztos, az elektromos ágymelegítőinket lefekvés előtt azért bekapcsoltuk.
A hétvégénk a vendégjárás jegyében telt: még takarítottam az előző vendégeink után a romokat és már kopogtattak is a következők. Kedves Vendégeink, ezt ne vegyétek panasznak: amikor az emberhez folyamatosan vendégek jönnek, az egy nagyon jó, változatos, pörgős, jó hangulatú, mindazonáltal egy nagyon fárasztó hétvége. Ilyenek is kellenek. Meg különben is: hiszen mi hívtuk őket.
Szombaton délután szomszédfalusi, házunkrarátaláló barátunk, Feri családjának 3/5-e érkezett hozzánk. Ők csak beugrottak, körülnézni: szomszédfalusi házukat egy éve adták el (máig sem értem, hogy voltak rá képesek), a vevőnek viszont semmi sem kellett a ház berendezéséből, így ezt nekünk ajánlották fel. Így jutottunk szebbnél szebb parasztbútorokhoz, edényekhez. Ági még mindig elő tudott húzni a tarsolyából némi fazekastárgyat, „parasztházból parasztházba” felkiáltással. Azért a szombat estébe még belefért egy szlovákfalusi kocsmalátogatás, igaz, elég kései indulással, viszont ehhez képest elég korai érkezéssel, így még jólesett utána az esti séta.
Vasárnap Kedves Rokonék jöttek. Mindenképpen úgy terveztük, hogy ne az egész nap a portán való üldögéléssel teljen, főleg mert a kerti sütögetés eleve hosszas tűz mellett tartózkodással jár. Próbáltuk őket rábeszélni, hogy ugyan már látogassák meg velünk a sokat emlegetett, de általuk még nem látott szlovákfalusi műintézményt: a kocsmát. Kerékpárral. Ez utóbbira való rábeszélés volt a kemény dió, de végül is sikerült. Azt ígértük nekik, hogy ez a program nem tart 1 óránál tovább. Sokkal tovább nem is tartott, mintegy 3 órába belefért. (Ezzel el is illant eltökélt szándékuk, hogy világosban hazaérjenek – erről már az elején sem értettem, hogy hogy is gondolhatták komolyan.) Mivel Kedves Rokon jó pár éve nem ült kerékpáron, sőt, ahogy felidéztük, az utolsó ilyen akciója kisujjtöréssel végződött, elég óvatos tempót diktáltunk, főleg az elején. Szlovákfaluba érvén és vasárnap délután lévén annak rendje és módja szerint össze is futottunk szinte az összes szlovákfalusi ismerőssel és mindegyikükkel csak egy pár szót váltottunk, így jött össze a majd’ kétórás csúszás. Közben Sógorasszony Kedves Rokon kedvéért leteszteltük a jégkrémeket, Sógor Kedves Rokonnal pedig végigkóstoltattuk az összes alkoholmentes sört, mert a buta Rokonok nem aludtak nálunk.


Hétfőn Kedves Barátok jöttek, akik megértenek minket. Egyszem lányuk jó szokása szerint már az első lépéseinél elbotlott valamiben és sáros lett a ruhája, de szerencsére anyukája ez alkalommal belátta, hogy ugyan három váltóruhát hozott neki, nincs értelme átöltöznie csak azért, hogy seperc alatt megint koszos legyen. Erre a napi vendéglátásra már alaposan rányomta a bélyegét az, hogy este nem csak a vendégeinknek, de nekünk is el kell hagynunk Kisfalut. Ekkor is terveztünk valamiféle kimozdulást, de Mártit nem lehetett rábeszélni a kerékpározásra. Nem is tudtunk a méretének megfelelő kerékpárt biztosítani neki, hiszen a legkisebb kerékpár hátsó kerekére még tavaly augusztusban egy másik apró termetű Kedves Barát sikeresen föltekerte a belsőt, mialatt a felnin tekert hazáig. Ezért ebéd után gyalog indultunk el a hallépcsőhöz, amit nem láttak azóta, amióta elkészült. Így Marsnak is meglett a harmadik napi fürdése is. Útközben újra megcsodáltuk az éppen virágzó növényeket és megállapítottuk, hogy ami egy hete virágzott, annak már nyoma sincs.


Ezen kívül egész hétvégén, amikor épp nem tartózkodott nálunk vendég (vagy igen), több ízben összejöttünk Kisvaxék családjával. Ez rendszeresen úgy szokott történni, hogy kölcsönösen látogatjuk egymást, szintén kölcsönösen pusztítva egymás ital- és miegymáskészletét, de a mostani hétvégén mi a látogatásokat nem tudtuk viszonozni. (Sebaj, majd legközelebb, reszkessetek!) Volt ezen a hétvégén Ákos és Csenge közötti szituációs játék (vagyis: amit Csenge csinált, Ákos utánozta, Csenge hatalmas kacagásai közepette), a felújítás alatt levő ülőke mászókaként való hasznosítása és alapos leporolása, gazolás, az üstházban lévő levegő alapos megkeverése a prakkerral Csenge által. A képeken a kék kalap alatt Csenge arca nem látható. Mert képeket szerintem Zsenge Csombor szülei a gyerekeikről már nem is készítenek, engem léptettek elő udvari fényképésznek. Sőt, mivel Kisvax gépe már kb. két hete haldoklik, udvari blogírónak is ki lettem nevezve.




A falu egyébként a jövő heti búcsú lázában ég. Akárkivel találkoztunk, mindenhol ez volt a téma: ugye jöttök, hoztok fényképet, ott lesztek a misén? És az is most már végleg kiderült, hogy a tavalyi főzőverseny magasan legsikeresebb indulója (azaz: mi) kedvéért a falunapot egy héttel elhalasztották július 5-éről 12-ére.
A hétvége történetéhez tartozik még, hogy megvolt az idei első hordó alatti fürdésem és a család idei első kullancsa, ami egyben az én idei első kullancsom is. Persze Marsot nem számítva, mert ő szinte minden hétvégén beszed egyet az összes óvintézkedésünk ellenére is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reni74 · http://reni74.blogol.hu 2008.05.13. 19:40:35

Köszönöm a híreket Kisvaxékról!

Puccos 2008.05.14. 15:33:06

Szia Minyike!
Köszönjük a híreket Vaxiról.Megint olyan jól esett olvasni tléged!Mondtam is már apának egyszer meg kéne nézzni ezt a kisfalut!Szoktalak olvasni mindig csak mire végére érek addigre elmegy az összes időm(ami nem sok van mostanság)És ezért nem kommentelek!Vaxit csókoltatjuk és ha tudjuk hogy ilen car a gépe akkor neki szervezünk 1 és 2 forintos pénz gyüjtést!!!Sok puszika nektek!
süti beállítások módosítása