Annak ellenére, hogy most érkeznek a fagyosszentek, az időjósok a következő hétre is koranyári időjárást ígérnek és én újra hiszek nekik. Ezért szombaton igen korán (8 körül) fölkeltünk és a szlovákvárosi piac felé vettük az irányt. Itt nagy választékot találtunk paradicsom-, paprika- és zellerpalántákban. Illetve egyéb palántákban is, de engem csak ez a három érdekelt. Lehetett venni poharas és pohár nélküli palántát is, ez utóbbit feleannyiért sem, mint az előbbit. De az utóbbi rizikósabb is, ezért fele-fele arányban vettem ebből is, abból is. Paprikából csak egyfélét, mert csak ez nem volt csípős, de paradicsomból vettem korait is, lucullust is és még „kecsap”-ot is, majd meglátjuk, hogy ez miféle lesz.
Már szombaton nekiláttam a maradék berotált földdarab gazmentesítésének, majd a paradicsomtámasz is bekerült a helyére és jöhetett a palántázás. A gazmentesítés közben találtam néhány icipici paradicsompalántát az előző évi elszórt magokból, földrepottyant paradicsomokból. A nagy palánták közé ezeket is bedugdostam, vagy megmaradnak, vagy nem alapon.
A paprikapalánták alatt még mindig maradt egy darabka föld, oda babot vetettem, mert annak most van itt az ideje. Majd később, a borsó helyére is szeretnék vetni, Ilonka néni tavalyi tanácsára: ha nem érik be, jó lesz zöldbabnak. De tavaly mind beért. Ez bokorbab, tehát nem kell karózni, csak gazolni és locsolni. Kisfalusi őshonos, Ilonka nénitől kaptam, tehát szereti az ottani földet, klímát.
Mártival kigazoltuk még a borsót is, ehhez pont jó volt a föld nedvessége, egyszerű volt kihúzkodni őket. Tavaly ősszel, amikor szedtem föl a krumplit, szinte biztos voltam benne, hogy maradt még a földben is pár szem. És lám: gazolás közben bizony találtam is egy krumplinövénykét.
Szombat este a szlovákfalusi kocsmában találkoztunk néhány kisfalusi és szlovákfalusi, mezőgazdasággal foglalkozó emberrel és szóba került, hogy aznap palántáztam. Megint azt hallottam, amit minden évben, miután elültettem a palántákat: miért nem szóltam előre, mindig marad nekik fölösleges, háznál nevelt palánta. Ezt minden évben hallom valakitől. Utólag. A palántavásárlás előtt sosem. Most előre jeleztem: jövőre kérek. Aztán a beszélgetés a palántázás mikéntjére terelődött. Abban mindenki egyetértett, hogy a palántát iszapolni kell, abban viszont nem, hogy magát az iszapolást hogy kell elvégezni. Ebből jó kis vita kerekedett, amibe én nem akartam beleszólni, hisz én csak egy botcsinálta mezőgazdász vagyok, akinek azért mellesleg olyan módszere van, hogy minden évben meg szoktak fogni a palánták rendesen. Kifizettük az italunkat és otthagytuk őket az iszapbirkózásban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puccos 2008.05.16. 08:34:31

Iszapolni a palántát???Hát nem egyszerűen csak el kell ültetni???Anyukáméknak is van egy tanyájuk.Inkább telek de még nem hallottam hogy valami módszerük lenne a palánta ültetésre!!!!HMMMMMM
süti beállítások módosítása