minyike 2008.05.19. 15:59

A búcsú

Eljött vasárnap, Szentháromság napja, a búcsú napja. Mivel a családból egyedül én vagyok katolikus, a fiúk evangélikusok, úgy döntöttek, hogy amíg én a misén vagyok, mégiscsak átmennek megnézni legalább a tűzoltóverseny egy darabját, így kettéváltunk. Mars maradt otthon házat őrizni – mint aztán szinte egész nap, szegény.
A mise nagyon szép volt. Eljött a váci segédpüspök, ő mutatta be a misét. A templom tömve volt, sokan kint rekedtek az ajtóban, nekem a karzaton jutott hely. Van egy kis egyházi kórus, a szomszédos falvak lakosaiból alakult, ők énekeltek a mise alatt. A segédpüspök beszéde is nagyon szép volt, nem volt sablonos, a kisfalusi templomról beszélt, a díszítéseiről és hogy itt hol jelenik meg a Szentháromság. A mise alatt kihirdették azt is, hogy délután 2-kor a kórus koncertet ad.
Pont a mise végén futottak be a fiúk, és ugyan invitáltak minket a helybeliek az asztalokhoz, mi szaladtunk haza palacsintatésztát keverni. Aztán bepakoltunk szépen mindent a kiskocsiba és elindult a konyha a templomkertbe. A búcsúra ácsoltak egy favázat, arra húztak egy ponyvát, ez alatt terítettek meg, elsősorban eső ellen (bár most a hulló gesztenyevirágok ellen kellett csak védelmet nyújtania, szerencsére). Ennek a pavilonnak a fahulladéka bőséges alapanyagot szolgáltatott a tűzhöz, amin sülhetett a palacsinta.

Lajos össze is állította hamar a sütőeszközt, a templomból pedig kerítettünk egy padot, asztal gyanánt. Közben megérkezett az ebéd is, minket is invitáltak az asztalhoz, de a sütést nem lehetett otthagyni, végül a tűz mellett ettünk. Volt sok finomság: fasírt (micsoda meglepetés! és milyen finom lett!), rántott hús, töltött hús, krumplipüré, rizibizi, házi savanyúságok, no meg rengeteg féle sütemény. Mire az ebédet befejezték, elkészültek az első palacsinták és elkezdtek szállingózni az első érdeklődők, elsősorban a gyerekek. Szolgáltattunk lekvárosat, kakaósat, fahéjasat.

Közben el-elsétáltak az emberek megnézni a fényképkiállítást, aminek egyre nagyobb sikere lett. 2-re pedig újra összegyűlt mindenki, hogy meghallgassák a koncertet. Újra bevonultunk a templomba, már sokkal lazábban, nem olyan ünnepélyesen, mint délelőtt és elkezdődött a koncert, szebbnél szebb énekekkel. Kb. a harmadik ének tájékán elég egyértelművé vált, hogy ott biza egy helyen elrontották a dolgot. Sebaj, szólt a karnagy, kezdjük elölről. Most kicsit tovább jutottak, amikor megint csak rontás jött, amit a karnagy buzgó fejvakarása követett. Meg először kuncogás, majd már erősebb nevetgélés a nézők között, végül megtapsoltuk a produkciót. Mire a karnagy megfordult és elmondta, mi az oka a rontásnak: ők a délelőtti kihirdetéskor tudták meg, hogy délután koncertet fognak adni és nem voltak ott a kottáik. A derültség tetőfokára hágott. Innen úgy folytatódott a koncert, hogy minden ének előtt megbeszélték, mit is énekeljenek, azután belevágtak. Hibátlan lett a folytatás és nagy taps köszöntötte őket a végén. Így még talán érdekesebb is lett az egész.

Szegény Lajos a koncert alatt is töretlenül sütötte a palacsintát, ami nem is volt baj, mert megéheztek közben az emberek, elsősorban a kórustagok. Ám így is maradt még palacsinta és akkor gyorsan összeszedtük fejben, hogy kik azok, akik aktívan részt vettek a búcsú előkészítésében, az ebédre mégsem maradtak ott, általában azért, mert náluk volt az egész család (ahogy az búcsú idején illik) és őket ebédeltették meg. Nekik készítettünk egy-egy csomag palacsintát és elvittük hozzájuk.
Aztán már csak a pakolás maradt és T.Ági szólt: volna-e kedvem kutyát futtatni, biciklizni még egyet. Persze, hogy volt, hiszen szegény Mars egész nap megkötve volt otthon. Így gyorsan hazaszaladtam, a mosogatást elodázva összeszedtem a boldog kutyámat, majd Ágiék és Miki társaságában lebicikliztünk a folyóhoz. Útközben már néztük, hogy igen sötét felhők gyülekeznek a Hegység fölött. Ági mondta: sebaj, onnan sosem jön az eső. Na persze. Most jött. Ági mondta: sebaj, ha mégis onnan jön, akkor csak alig esik. Na persze. Most nagyon esett. Ági mondta: sebaj, ez nagyon hamar el fog állni. Na persze. Végül is egyszer elállt. De addig rendesen megáztunk. De mivel meleg volt, mire hazaértünk, meg is száradtunk. És amit Ági látni akart: a margarétást és a nőszirmos rétet (a folyó régi medrét), azt is láttuk. Mars is fürdött és futott is, úgyhogy minden jó, ha jó a vége. És amilyen jó volt az egész nap, olyan jó lett a vége is. Bár a legvégét egy dolog elrontotta: vissza kellett jönni Pestre. Persze úgy, hogy nekem kellett vezetnem, mert azt ugye meg kell érteni, hogy aki palacsintát süt, annak sört kell inni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.