minyike 2008.12.03. 21:05

Sparhelt

A sparhelt német eredetű szó, a jelentése: takaréktűzhely, vagyis az a tüzelő-berendezés, mellyel a konyhában az ételek sütésére és főzésére való meleget fejlesztik. Bár nálunk takaréktűzhely alatt inkább téglából, cserépből rakott tűzhelyet értenek (ilyet akar majd Lajos rakni a konyhában), a sparhelt pedig kívül lemez, belül vasszerkezete van, kibélelve alaposan samottal. Mindenesetre az a legfontosabb tulajdonsága, hogy amellett, hogy fűt, a tetején levő vaslemezen megfő az étel.

Magyarországon a Salgó kiváló minőségű sparheltokat gyárt, sajnos a mi sparheltünk, amit a házzal együtt örököltünk, orosz gyártmány, ez kevésbé jó. Fűteni tud, főzni is remekül lehet rajta, de a sütője nemigen használható, legfeljebb sült almát lehet benne készíteni, ha van elég türelmünk.

Kisvax egyszer már leírta, hogy ő hogy használja a sparheltet főzésre, de mivel nem teljesen egyezik a két blog olvasótábora, most leírom én is. Az a lényeg, hogy a sparhelt vaslemeze nyilván ott a legmelegebb, ahol ég alatta a tűz. Ahogy közeledünk a kályhacső felé, annál kevésbé meleg. Tehát fölforralni valamit a tűztér fölött lehet, „takarékra venni” pedig úgy kell, hogy egy kissé elhúzzuk a kályhacső felé az edényt. Közvetlenül a kályhacső mellett pedig melegen lehet tartani az ételt. Szóval pompás találmány, legfeljebb csak az a bibi időnként, hogy ezek az erősen, illetve gyengébben meleg helyek korlátozottak, így amikor mindennek egyszerre kéne gyorsan főni, vagy egyszerre kéne takarékon lenni, akkor jól be kell osztani a helyet.

A most vasárnap készült képen a nagy fazékban víz melegszik, a virágos fazékban fő a krumpli a krumplipüréhez, a serpenyőben kolbász sül, a hátul látható fényes fazékban pedig a forralt bor melegen tartása folyik. A nagy fazék mögött még látszik a kályhacsőre szerelt háromlyukas dob, amit Szlovákiában még manapság is lehet kapni és nagyon megnöveli a hőleadó felületet, nem megy el a meleg nagy része a kéményen.

Amikor anno elkezdtem sparhelton főzni, azt tapasztaltuk, hogy olyan íze lesz az ételnek, mintha szabad tűzön főtt volna, amire azt szokták mondani, hogy a füst miatt lesz olyan igazi. De nem így van: attól lesz különlegesen finom az étel mindkét esetben, mert a meleg nem csak alulról éri, mint a tűzhelyen, hanem körbeöleli az edényt.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2008.12.23. 10:58:17

Egyszer szeretnék a konyhámba egy ilyet..
süti beállítások módosítása