Bár a konkurencia már beszámolt odaát Jocó, vagy újabban becenevén Jocesz téli szünetéről, megteszem én is, egy kicsit más szemszögből. Ezzel egy Rokonunk hasonlatával élve Brunella Gasperinisre veszem a figurát. (Ha netán valaki nem ismeri a könyveit, mindenképpen ajánlom.)

Jocó eddig csak egy hétvégét töltött Kisfaluban, ráadásul már vagy három héttel a mostani ottlétünk előtt. Most, hogy megérkeztünk, először nem akartuk kiengedni a szállító dobozából addig, amíg az élelmiszereket el nem pakoljuk. De olyan keservesen nyávogott, hogy mégiscsak kiengedtem, vigyázva az ételre. Őt viszont nem az étel érdekelte: mint a villám szaladt a fürdőszobába, ahova még a múltkor helyeztük el neki az almot, mert a szükség szólította. És emlékezett az akkori két napra, hogy hova is kell mennie! Elképesztett az okossága.

Jocesz változatlanul jól érezte magát Kisfaluban. És most már nem csak a házban volt, ki is engedtük az udvarra. Marssal most már amolyan „nem bánt az, csak megkóstol” kapcsolatban vannak: Mars kísérgeti mindenhova, időnként meggörgeti, időnként megnyalogatja, de nem bántja. Igaz, azt, hogy ne bántsa, egyfolytában mondjuk is neki.

Azért biztos, ami biztos, Jocó szeret olyan helyre menni, ahova Mars nem tudja követni. Mars meg bosszúsan veri a fejét a falba, hogy miért is nem tanult meg ő fára mászni. Meg egyáltalán: miért kellett neki akkorára nőni, hogy ne férhessen be akkora helyekre, ahova egy kiscica.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.