Hát most aztán tényleg nincs időm írni. Holnap elutazom pulykakast venni, azaz Debrecenbe. Ez amolyan négynapos szakmai konferencia, ami minden évben ilyentájt szokott lenni, de valljuk be: buli. Legalábbis én azzá szoktam tenni. Addig viszont temérdek munkát el kéne végeznem és…

Egy hír a Duna TV honlapjáról: A kormány június 25-én döntött a kiemelt projektekről, köztük a Szob–Nagybörzsöny kisvasút teljes, turisztikai célú helyreállítása második ütemének támogatásáról a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Az első ütem is…

minyike 2008.06.19. 23:12

Átöltözködtem

Hát valljuk be, elég uncsi volt már az a régi ruha. És szürke is. Sokáig dolgoztam rajta, hogy le tudjam cserélni. És közben kerestem a megfelelő helyeket, hogy megfelelő képeket tudjak készíteni, amivel csinosabbá tudnám tenni ezt a ruhát. Ez lett belőle... Ha tetszik, ha nem,…

Biztos nem így kéne lennie, de nekem ebben az egész angliai kalandban talán a legjobban a már említett nyuszik tetszettek Upper Froyle-ban. Nagyon helyesek voltak, ahogy láttunkra elugribugriztak mutogatva a kis fehér popsijukat. De kétségkívül sok kárt okoznak: üregi nyulak lévén…

minyike 2008.05.28. 18:26

A nagy utazásról

Most némiképp eltérek a tárgytól, hiszen ennek az útnak nem sok köze volt Kisfaluhoz, hacsak az nem, hogy néhány napot kisfalusi barátokkal töltöttem. Nem szeretnék részletes beszámolót írni, hiszen az megtöltene egy másik blogot. (Ámbár naplót vezettem, mint minden nagy…

minyike 2008.05.20. 09:15

Nagy utazás

Életem nagy kalandjára készülök: ma elutazom a ködös Albionba (ami, remélem, a következő 9 napban nem lesz sem ködös, sem esős), hogy ott tanulmányozzam a kisfalvak helyzetét. Így a következő hétvégén nem készül Kisfalusi Hírmondó, mert maximum telekommunikáción keresztül…

minyike 2008.05.19. 09:21

Tanulok

Csak-csak tanulgatom ezt a html-szerkesztést. Be kell vallanom, hogy roppant büszke vagyok magamra, mert elkezdtem blogot írni egy olyan oldalon, ahol maximum ennyi segítséget kapok: Subclass: Itt megadhatsz egy classt a fő <div> elemhez, amivel felülbírálhatod a doboz…

minyike 2008.05.09. 19:36

Pünkösd

„Mi van ma? Mi van ma? Piros Pünkösd napja. Holnap lesz, holnap lesz a második napja.” Holnap megkezdődik a háromnapos pünkösdi hétvége. Szép időt jósolnak, mi hiszünk nekik, ezért újra csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy menjen ki a szabadba, a jó levegőre és…

Sokan panaszkodtak, hogy csak bejelentkezés után lehet kommentet küldeni. Mivel kezdő blogozó vagyok, csak most találtam meg ennek a beállítási lehetőségét. Így átállítottam: Mostantól bárki, bejelentkezés nélkül küldhet megjegyzést. A rendszer viszont ragaszkodik az…

minyike 2008.05.01. 10:19

Szünet

Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse! Emberek, jó időt ígérnek, ne a számítógép előtt töltsétek a hosszú hétvégét! Én sem azt fogom tenni, hanem megyek Kisfaluba messze nézni. Azért nem kizárt, hogy esténként összegyűjtöm a gondolataimat a Hírmondókhoz.…

minyike 2008.04.29. 09:04

Türelem

A LAP ma nyomdába megy, ha törik, ha szakad. És ha a LAP nyomdába megy, az minden egyéb dolgot a fontossági sorrendben eggyel hátrébb lök. A Hírmondót is. Úgyhogy türelem! Majd csak rózsát terem.

minyike 2008.04.17. 21:02

Köszönöm

Nagyon köszönöm mindenkinek a tegnapi lelki kirohanásom után mutatott együttérzését, akár itt, akár e-mailben tette. De legjobban Polginéninek köszönöm azt, ahogy hozzáállt a dolgokhoz. Még tegnap este beírt egy bejegyzést Kisfalu honlapjára, amiben fölajánlotta nekem…

minyike 2008.04.16. 18:45

Történt valami

Ez egy lelkizős bejegyzés lesz, az első ilyen, és remélem, az utolsó is egyben. A bevezető hosszú lesz, mert nálam egy történet csak akkor kerek, ha előtte hosszan bevezetem, én csak így érzem jól elmondva, vagyis ha „van foga”. Akit esetleg nem érdekel az én szokásos…

A sorozatot (Akik megértenek minket...) megszakítva egy friss hír az Internetről: Készül az új KRESZ A tervezetből: „A sebességhatárokat nem változtatnák meg, de a keskeny utakon (ahol nincs két külön sáv felfestve) például 90 helyett csak 70-nel lehetne hajtani. Vizes…

Lassan elérek arra a szintre, hogy a Ghymes-rajongásom a fanatizmusig fajul. Semmi köze Kisfaluhoz, de tegnap este Szentendrén gyönyörű, hosszú koncertet kaptunk tőlük, idén az elsőt. Olyan jó, hogy van még olyan zenekar (ráadásul már 25 éves!), akik még igazán örömzenét…

süti beállítások módosítása