Ma már Nagycsütörtök van és most már remélem, semmi sem akadályoz bennünket abban, hogy ma délután Kisfalu felé vegyük az irányt, és egész hétfőig maradjunk (akkor a bátyáméknál tartandó nagycsaládi összeröffenés miatt vissza kell jönnünk Pestre).
A vetőmagjaim még mindig a tasakjaikban csücsülnek, amitől teljesen kétségbe vagyok esve. Ezeknek a magoknak az elvetésének az ideje február-március. Már mindjárt április van és amilyen egy cudar időt mondanak hétvégére, lehet, hogy most sem lesznek elvetve. De ilyenkor eszembe jut az első kisfalusi Húsvétunk: 2002-ben is csak akkor lettek elvetve a magok, pedig abban az évben nem esett ilyen koránra Húsvét.
2002-ben meglátogattak minket Kisfaluban Húsvéthétfőn a nagyszülők. Hoztak sonkatálat, gyönyörű idő volt, a kertben terítettünk meg, nagyon jól éreztük magunkat. Ebéd után pedig a nagyszülői csapat nekilátott a veteményes kialakításának: apukám ásott, majd anyósommal vállvetve az összes föllelhető tarackszálat kiszedegették a földből. Szomszédaink csak álltak és csurgatták a nyálukat, „állati irigyek” voltak. Azóta sem volt egyszer sem ilyen szépen előkészítve a talaj a tavaszi vetés előtt. Ugyanis ez a Húsvétunk a maga nemében nem csak az első volt, hanem sajnos az utolsó is. A főszervező, sofőr és ásóbrigádvezető, apukám, a következő Húsvétkor már nem élt. A nagymamák még tettek egy-két gyenge kísérletet, eljöttek vonattal, de ásásról szó sem esett, egész nap az időt kellett figyelni, hogy mikor indul a vonat. Emiatt aztán nagyon rövid időt töltöttek ott. Végül teljesen le is szoktak az egészről.


Ezen kívül még a tavalyi Húsvét volt emlékezetes: akkor történt a térdkaszabolásom. Nagycsütörtökön este elindultunk Szlovákfaluba, szokás szerint kerékpárral. Süvegék (ez tőlünk kb. 100 méter) lakatlan kertjébe Mars fölszaladt kicsit szaglászni, a nagyobb baj az volt, hogy utána le is szaladt. Épp csak egy csöppet találta el a bringám első kerekét, de ez elég volt ahhoz, hogy kibillentse. Nem is estem nagyot, épphogycsak hencseregtem egy picikét az aszfalton. Fájlaltam a térdem, de nem hittem volna, hogy komoly baja van, gondoltam, egy picit üldögélek a fűben, aztán megyünk tovább. Azt láttam, hogy a bal térdemnél a nadrágom elszakadt, ezért fölhúztam, hogy megnézzem, mi van alatta. Na, az volt csak a látvány. 4 cm hosszan a térdkalácsom alatti puha rész szétnyílva, mondhatni, széttrancsírozva. Egyből láttam, hogy ezt össze kell varrni. Hazabicegtem és fölhívtuk a legközelebbi sebészetet, hogy oda vajon most mehetünk-e. Azt mondták, hogy ha a térd érintett, akkor a váci kórházba kell menni, mert azt meg kell röntgenezni. De Vác igen messze van, ráadásul Lajos ivott már. Gondoltunk egyet, hogy kipróbáljuk a szlovákvárosi kórházat, hiszen útbaesik Vác felé, vesztenivalónk nincs. Hívtuk odavalósi Bánygyi barátunkat, hogy tudna-e nekünk segíteni, de ő éppen Vácon volt. Ezért aztán tényleg csak vadidegenként próbálkoztunk. A kórház (mai, általam adott nevén: Fércmű) kapujában a portás ahogy meghallotta, miről van szó, már hívta is a sebészetet és mondta, hogy siessünk, várnak már ránk.
(Szlovákiában már Nagypéntek is ünnep, így Nagycsütörtök estéjén már olyan hosszú hétvége előtti ügyelet van.)
Alighogy beléptünk az épület ajtaján, már jött is egy asszisztensnő és kérdezte, hogy mi történt. Ahogy meghallotta a történetet, illetve látva a helyzetet, egyből telefonált az ügyeletes orvosnak, aki jött is. Megvizualizálta a lábamat és az „Összevarrja, Doktor Úr?” kérdésre odanyögte: „Lehet”. Kicsit furcsa volt ez a hozzáállás, de később semmi negatívat nem tapasztaltam. Nagyon kedélyesen elbeszélgettünk, míg ott öltögette belém a négy öltését. El is látott tanácsokkal: ne hajlítsam, erre nagyon vigyázzak, mert egy ilyen, hajlítós helyen lévő seb nagyon könnyen elszakadhat. Csalódottan kérdeztem, hogy akkor nem biciglizhetek? Hagy ne mondjam, hogy nézett rám. Azt is mondta, hogy másnap menjek el valahova átkötöztetni, de végeredményben, akár azt is megcsinálhatjuk, hogy ugyanide visszajövünk és mondjuk azt, hogy nem tudtuk, hogy ide nem lehet. Végül megkérdezte, hogy mondjak valami nevet és valami születési időt, de semmilyen papírt nem kért el. Én megmondtam rendesen az adataimat, ez alapján adott egy zárójelentést. Elég egyértelmű volt, hogy mivel nem tudják, hogy hogy kell adminisztrálni egy külföldi állampolgár ellátását, csupán csak emberségből láttak el engem, ezért senki sem kapott egy fillért sem. Persze, zavarba jöttünk rendesen.
Később Bánygyi hívott minket, hogy mi történt, elmeséltük és kérdezte az orvos nevét. Nagynehezen kisilabizáltam a zárójelentésből és kiderült, hogy persze nagy cimborája ő Bánygyinak. Másnak ő hívta föl a dokit, hogy most mi legyen, hova menjünk kötözésre. A doki pedig megkérdezte, hogy fáj-e (mondtam, hogy már nem, vagyis nem nagyon, mert éjszaka még piszkosul fájt) és hogy gennyedzik-e (nem), mondta, hogy akkor csak következő napon menjünk vissza, mert akkor ismét ő lesz az ügyeletes. Mi viszont Bánygyit faggattuk ki, hogy mit szeret a doki, mondta, hogy a jó magyar bort. Ez a probléma is megoldódott: egy üveg tokajival fölszerelkezve mentünk vissza kötözésre. Az orvos nagyon szépnek találta, mondta, hogy most már nem kell annyira kímélni. Mire én egyből lecsaptam rá: akkor már biciglizhetek? Na, azt azért nem, majd egy hét múlva. De mi legyen a varratokkal? Mondta, hogy ilyen helyen (térd, hajlítós) 2 hét után lehet csak kiszedni, de ne foglalkozzam én semmivel, fogjak egy szemöldökcsipeszt és egy körömollót és szedjem csak ki magamnak. Ó, persze, mit nekem egy ilyen! Gondoltam én. Aztán nagynehezen csak kipiszkálgattam őket, de megfogadtam, hogy magamnak én bizony soha többet nem. Egy hét múlva viszont már újra nyeregben ültem és tekertem Szlovákfalu felé. De Marsot azóta is mindig a szemem csücskéből figyelem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.