Falutakarítás

Az időjósok szerencsére megint alaposan mellétrafáltak. Szombatra kiadós esőt jósoltak az egész országra, kivéve a délkelet-Tiszántúlt. Úgy lehet, Kisfalu aznap délkelet-Tiszántúlra költözött, mert egész nap nem esett az eső, a Nap is talán többet sütött, mint nem. (Azt nem tudom, hogy délkelet-Tiszántúl hova költözött, mert ahogy az Időkép archívumát nézem, az egész Tiszántúlon egész nap esett a kiadós eső, összességében mintegy 20 mm.)
Így aztán derülátón érkeztünk (némi késéssel) a találkozóra, ahol újabb kellemes meglepetés fogadott minket: annak ellenére, hogy előző hétvégén még úgy tűnt, hogy nagyon kevesen leszünk, 20-25-en gyűltünk össze, felnőttek, gyerekek vegyesen. Még két falubeli idős néni (Esztinéni és Mészáros néni) is eljöttek, egyikük bottal, így gyűjtögette a szemetet. Más falubeli nem is jött, csak az elítélt „víkendesek”. Pontosabban: jöttek falubeliek is, de ők már Pestről költöztek oda, tehát gyüttmentek.
Ahogy az illik, egy ekkora munkát Gézáéknál a pálinkájuk letesztelésével kezdtünk el.
Először két táborra oszlottunk: a leginkább szemet zavaró kereszt körüli szemetet szedte össze a csapat egyik fele, mi többiek pedig elindultunk fölfele. Az első kb. egy óra azzal telt, hogy magánterületen szedtünk össze nem kevés szemetet, ugyan lakatlan területen, de az is mégiscsak valakinek a tulajdona. Ráadásul ez nem csak olyan szemét volt, amit a szél tud odavinni, hanem üvegek, konzervdobozok is szép számmal.

Később, újra egyesülve folytattuk a faluszéli erdőben, a temetőtől fölfele. Jobb lett volna 2-3 héttel ezelőtt csinálni, amikor még nem volt ekkora az aljnövényzet, így biztos, hogy nem mindent vettünk észre. Sebaj, majd jövőre! Először csak itt-ott találtunk szemetet (még ez is több volt a kelleténél), de aztán komplett szeméttelepekre leltünk. Volt ott minden, HT szavaival élve „még Árpád apánk hócipője is”. Egy retroboltot megtölthettünk volna. Voltak ott mindenféle üdítős üvegek (Et-Üd – emlékszik még rá valaki?, Márka, régi Traubi stb.), persze sörös és boros üvegek is szép számmal, gumicsizmák, szandálok, utóbbiak mind párban. Volt rengeteg nejlonzacskó és konzervdoboz, bennük mindenféle gusztustalan dologgal. De a legérdekesebb dolog, amit találtam (többet is): az az átlátszó, világoskék műanyag valami, amit föl lehetett tenni a bakelit lemezjátszóra és lejátszott egy bugyuta orosz (szovjet?) dalocskát. Ezek újságok mellékletei voltak anno. A legtöbbjük darabokban volt, de egyet találtam viszonylagos épségben (bár ezen is ugrott volna rendesen a tű), ám sárosan, már sajnálom, hogy ez is egy zsák mélyén végezte. Nagy nehezen kisibalizáltam a rajta levő cirill betűket (ez is az orosz dalocskát támasztja alá), persze sokat nem értettem belőle, de arra emlékszem, hogy rá volt írva: ЖИЛА-БИЛА (fiatalabbak kedvéért: zsila-bila).
A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy a szemét mindenhol gödörbe volt zúdítva. Nem elég, hogy innen nem lehetett talicskával kivinni, de a rongyok, nejlonok tetemes földet, sarat szippantottak már magukba, így a súlyuk is jelentős volt, a szemeteszsákokat pedig ki kellett vinni az útra. Így aztán dolgoztattuk rendesen lábizmainkat fönek meg lenek, ezt érzem is még mindig a tagjaimban.
Volt jó néhány sittkupac is, ezek fölött nagyon elgondolkodtunk, hogy egyáltalán hozzányúljunk-e. Mivel eldöntöttük, hogy idén burkolunk, Nyuszifül megoldotta azt a problémánkat is, hogy honnan szerezzünk csempét: talált egy jó nagy kupaccal. Csak sajnos a színével nem voltunk kibékülve. Végül úgy döntöttünk, hogy összeszedjük a műanyagot, az üveget és a fémet, a többit ott hagyjuk, hagy építse a természetet. Ha talicskával meg lehetett volna közelíteni, akkor ki lehetett volna lapátolni, de mint tudjuk, ha a nagymamámnak áramszedője lett volna, akkor én lennék a villamos.
Végül is a szemétgyűjtést nem befejeztük, hanem abbahagytuk, mert elfogyott a 60 darab nagy szemetszsák. Pedig ebben nem volt benne az a sok vas- és műanyag hulladék, amit kézben, vagy talicskában vittünk ki az erdőből. És így is rengeteg maradt ott. Úgyhogy legközelebb lehet folytatni.
Az út szélére kitett szemetet aztán Zsiga gyűjtette be délután. Szerencsére belefért (nem csak nálunk) a múltkori lomtalanításból kimaradt kacat is, így azt is elszállították.
A munka végeztével Gézáéknál gyűltünk össze, egy közös gulyásleves ebédre (na meg a leöblítésére). Ági már előre megfőzte a pörköltalapot, így csak föl kellett önteni vízzel, belekockázni a krumplit és belecsipkedni a csipetkét, ehhez akadtak bőven szorgos lánykezek. A fiúkezek közben szintén szorgosan emelgették a poharakat és sörösüvegeket. A gulyás nagyon finomra sikeredett, Gézának a pincéből előkerült egri borai nem kevésbé.
T.Ági pörgött-forgott, mindenkivel foglalkozott és közben folyamatosan mosolygott. És hozta elő már az újabb témákat, a falutakarításon túllépve. Láthatóan nagyon fekszik neki ez az Egyesület-elnöki szerep és nem is lehetne nála alkalmasabbat találni. Folyamatosan jár az agya a következő lépésen, jön-megy a faluban, intézkedik. (Rendben, a talpnyalás mára megvolt; de meg kell alapozni, hogy majd egy napon kérni fogunk tőle valamit.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.