Kisfalusi hétvégénk most csak kétnaposra és a családi logisztikát tekintve igen bonyolultra sikeredett. Hogy mitől volt bonyolult, azt nagyon nem részletezem, mert akkora kapafoga lenne, hogy az álláig érne. A lényeg: péntek este nekem KELLETT Ghymes-koncertre mennem (a lelkem végső gyógyulását jelentősen elősegítendő), szombaton este viszont Lajosnak és Ákosnak KELLETT Kárpátia-koncertre mennie (az ő lelkiállapotukon nem kellett javítani, jó volt az magától is). Miki kivételesen nem csinált egyéni programot, így a terv az volt, hogy vele megyek kettesben szombaton reggel Kisfaluba, a család másik fele pedig vasárnap reggel jön utánunk.
Aztán szombaton reggel bebizonyosodott, amit a meteorológusok jósoltak: szakadt az eső. Erősen elgondolkodtam, hogy érdemes-e azért két autóval Kisfaluba menni, hogy egész szombaton csak bent legyünk a házban, amit Pesten is meg tudok csinálni. De Lajos meggyőzött: meleg van, festésre ideális, azt pedig esőben is lehet.
Történt ugyanis, hogy ősszel nekiveselkedtünk, hogy a maradék, a tornác fölötti födémdeszkákat lekenjük lazúrral. De tavaly igen hamar beköszöntött a hideg, festeni pedig 8 fok alatt nem lehet, nem is érdemes: a lazúr olyankor csak kenődik ide-oda. Így aztán úgy mentünk neki a télnek, hogy a deszkák kb. 2/3-áról még hiányzott egy réteg lazúr ahhoz, hogy kész legyenek. Idén tavasszal már nagyon vártuk az alkalmat arra, hogy ezt befejezzük: lestük a hőmérőt, mikor megy stabilan, tartósan 8 fok fölé. Most úgy tűnt, eljött erre az alkalom.
Tehát alapos, még pesti reggeli után útra keltünk vén zöld csotrogányunkkal, akkor épp napsütésben. Ha valaki esetleg szombat délelőtt hallgatta a közlekedési híreket, ilyesmit hallhatott: „A 2/A jelzésű főúton egy zöld, idősebb lassú jármű halad, mögötte föltorlódott a kocsisor.”
A napsütés átmenetinek bizonyult és ilyen volt az egész nap: hol esett, hol sütött a Nap. Az eső után kirajzottak a csigák, így Szomszédfalutól Kisfaluig szinuszgörbe mentén tekertem a kormányt.
11 körül érkeztünk meg és megállapítottuk, hogy a szeszélyes áprilisi időjárás ellenére mindenki kirajzott Kisfaluba. A szomszédaink is megérkeztek, így a festést a találkozás fölötti öröm, népi poharazgatás és a heti történések alapos kibeszélése után kezdtük csak meg. Akkor viszont Mikivel fölfújtuk magunkat, fölszökkentünk a padlásra és egyesült erővel igen hamar lekentük az összes deszkát.
Amióta elkezdtük az építkezést, minden évben próbálkoztak nálunk madarak fészekrakással. De minden évben megtalálták azt a helyet, ami erre abban az évben a legalkalmatlanabb volt: a pont lebontandó nyárikonyhába, gerendára, tornácoszlopra stb. Így jobb híján minden évben ahogy építették, levertük a fészket, mielőtt még tojások kerültek volna bele. És minden évben megkértem őket, hogy ha befejeztük, jöjjenek vissza és fészkeljenek nálunk. Volt rá példa, hogy mégis sikerült rozsdafarkúéknak tojásokat rakni, de róluk tudtuk, hogy hamar kiröptetik a fiókáikat, így addig máshogy ütemeztük a munkákat. De idén van az első alkalom, hogy olyan helyre raktak fészket, ahol nem zavarnak minket és reméljük, senki (macska sem) őket: a már elkészült tornácfödém alatti szelemenre. Azt még nem láttam, milyen madár fészkelt oda, majd csak kiderül. A padláson is fészkeltek egyébként már tavaly is, valószínűleg idén is fognak, hiszen a ház hátulján levő két kis boltíves szellőzőn háborítatlanul szállhatnak ki és be, de ott nincsenek szem előtt, nem tudjuk követni a fejlődésüket.
A szokásos esti falujáró séta Marssal már csillagos ég és telihold alatt történt, elővetítve a vasárnapi ragyogó jó időt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.