Ahogy az esti csillagos ég ígérte, vasárnap gyönyörű napsütésre ébredtünk. A szokásos tojásrántotta után, idén először, rövidnacira váltottam a hosszút, sőt, később a pólót is ujjatlanra. Le is égett a vállam szépen.
Mostanában arra szoktunk rá, hogy vasárnap úgy indulunk vissza Pestre, hogy útbaejtjük Szlovákfalut, a heti tejmennyiség beszerzése végett (amiről szintén mostanában szombaton rendszeresen lemaradunk). De már előző héten is úgy éreztük, ilyen szép időben, hosszú nappalokon túl korai az a félhatos indulás, így már egy hete nagy könnyelműen elengedtem Lajost egyedül, szaladjon át a tejért. De összetalálkozott két téli korcsolyás ismerőssel, akik a folyónál horgásztak. Lajos megállt pár szót váltani és egy csöppet kibicelni. Röpke két órát. Mivel most pedig nagyon fontos volt, hogy reggeli után valami autóügyben át kelljen menni bringával az egyikükkel beszélni, annak ellenére, hogy várt a fűnyírás, én is vele tartottam. Hogy ne legyen az a megbeszélés egész napos. Így Marsot magunkhoz ragadva bringára pattantunk és irány Szlovákfalu. Annak, hogy oda is értünk, egyenes következménye lett, hogy este nekem kell vezetnem.
Kisfaluba visszatérve ki-ki a saját dolgát kezdte intézni. Nekem a fűnyírás és az ebédkészítés jutott. Ez utóbbiban ismét a Remoskáé lett a főszerep: a legkisebb ellenállás irányába vetve magam egy nyuszit (aki természetesen nálunk szívta egy évvel ezelőtt a jó kisfalusi levegőt) ugrasztottam az edénybe, alátéve némi mangalicazsírt, megsóztam, megdobáltam 2 fej megpucolt és szeletekre vágott fokhagymával, meglocsoltam némi borral, rátettem a fedőt és sorsára hagytam. Néhány órával később kenyérrel pompás ebéd volt.
A fűnyírás igen küzdelmes volt, mert a csapadékos-napsütéses, tehát szeszélyes áprilisi időjárás miatt a fű már nagyon nagy és erős volt. A legfontosabb helyeken azért legyőztem, ami most kimaradt, azt jövő héten már úgyis csak kaszával lehet levágni, de ez már édes jó Lajosom feladata lesz.
Mivel elhatároztuk, hogy ismét később indulunk Pestre, a megfelelő időben újra bringára pattantunk és Marssal együtt elindultunk Szlovákfaluba tejért. Marsnak ez aznap már a második nagy futása volt, de megtetézte: egy szarvas után beiramodott az erdőbe és csak jóval később került elő, a nyelvét rendesen lógatva. Akkor viszont már szorított az idő, meg különben is, minek futkorászik el, teljes tempóban tekertünk Szlovákfaluba, időnként visszatekintve az alaposan lemaradt kutyára (aki máskor elöl szokott futni). Ki is fáradt rendesen, még ma is kissé darabos a mozgása.
Visszatérve Kisfaluba, már csak a mosogatás és a pakolás maradt hátra, de így is besötétedett, mire elindultunk Pestre. Nagyon utálok sötétben vezetni, de ha egyszer Lajosnak sörözni KELLETT, akkor mit tegyek? Na, igen hamar meg is bánta, hogy átadta a kormányt. Ugyanis sportot űz abból, hogy legalább egy fácánt vagy vadnyulat, de ha lehet, inkább őzet az autó kerekei közé kapjon, no, éppen csak annyira, hogy ottmaradjon, de nagyon szét ne trancsírozódjon. Ez neki nem nagyon akar sikerülni, de bezzeg ha én vezetek! Az utóbbi időben az esti vezetéseim alkalmával mindahányszor került úgy elénk nyuszi, hogy direkt lassítanom kellett, hogy el ne üssem. Mert én nem vagyok hajlandó elütni. Most is: már Szomszédfaluig adódott két nyuszi, de egy őz is, aki miatt már nem volt elég lassítanom: satuzva kellett fékeznem. Én kacagtam, Lajos meg bosszankodott rendesen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.