Családunkra jellemző, hogy egy hétvége, vagy akár csak egy nap, egy napszak logisztikáját gondosan, minden részletre kiterjedően megtervezzük, aztán egy tollvonással az egészet áthúzzuk és gyökeresen megváltoztatjuk. Így történt ez most is, legalábbis az utazással kapcsolatban.
Úgy alakult, hogy egy autót el kellett szállítani Szlovákfaluba. Ilyenkor logikusan az történik, hogy Lajos viszi azt az autót, én a sajátot, így két autóval megyünk, vasárnap pedig egy autóval jövünk vissza. De közbejött néhány dolog: Mars elkezdett tüzelni (ez egyből fölvetette a „nyárra kiskutyákat” projekt ötletét, ami még kidolgozás alatt áll) és Ákosnak szombaton sportnap volt a suliban, ahova szeretett volna elmenni. Marsot Pesten hagyni úgy, hogy a családból nem marad vele senki, eléggé nem tanácsos: ilyenkor végigvonyítja az éjszakákat az őt ért igazságtalanság miatt. Gondoltuk, hogy Miki kapva kap az alkalmon, hogy Pesten maradhat, jöhet a haverok, buli stb. Mert Ákosnak nem engedjük meg, hogy egyedül Pesten maradjon. Ezért kitaláltuk, hogy kettesben (gyerekeket, kutyát itthagyva) elmegyünk az idegen autóval, hátra bepakolva a bringákat. Vasárnap délután pedig végre egyszer én is bejárom a Lajos által már többször kipróbált utat: bringával a közeli kisvárosig, onnan kis piros vonattal, ami nagyon szép helyeken kószál, Vácig, onnan pedig már „rendes” vonattal Pestig.
Szülő tervez, gyerkők végeznek. Már Ákosnak is elmondtuk, hogy mehet a sportnapra, amikor Miki hazaérkezett és olyan mondat hangzott el a szájából, amit nem hallottunk tőle, amióta belépett a kamaszkorba: „Én akarok Kisfaluba menni!” Merthogy búcsú lesz. Ezt nem hagytuk veszni hagyni, ennek viszont Ákos itta meg a levét: visszajött az „A” terv, Lajos már csütörtökön este elvitte az autót és (a mázlista) pénteken már Kisfaluban várt minket, péntek este megérkezőket. Sportnap megvétózva. Viszont pénteken elkészült a tornác fölötti födém, amit egyszerűen nem volt időm lefényképezni ezen az eseménydús hétvégén. Majd legközelebb.
Végül mégsem Kisfaluban várt minket Lajos. Odafele mentünkben már vártam, mikor kapjuk a telefont, ami félút után nem sokkal be is futott, hogy ne Kisfaluba menjünk, hanem a szlovákfalusi kocsmába, mert ott vár minket. Kb. 1/2 10-kor oda is értünk, én rendesen fáradtan, úgyhogy elég hamar elindultunk haza. Mondtam Lajosnak, hogy Mars ne autózzon már, inkább jöjjön vele bringával, mi meg elindultunk autóval. Kisfaluban vettük csak észre, hogy Mars végig az autó után rohant, mire hazaértünk, annyira lihegett, hogy enni sem tudott. Sebaj, aki kismamának készül, annak kell a kondi! És nem kell ám sajnálni: kilihegte magát, aztán megvacsizott és ugyan másnap kissé darabos volt a mozgása, de újra kapható volt minden sportra.
Szombaton reggel leszaladtam kitenni a fényképkiállításra szánt képeimet. Akkor végig sem néztem a többit, mert tudtam, hogy majd együtt az egész család meg fogja nézni. Cs.Gabi ekkor szólt, hogy délután krumplipucolás és fasírtkészítés lesz a másnapi össznépi ebédhez, ugye, megyek segíteni? És ekkor találtuk ki, hogy mi pedig egy palacsintasütéssel járulunk hozzá az ebédhez. A ház körüli teendőkre nem sok idő jutott, egy kis gazolás fért csak bele. Közben járt nálunk Ica, készre nyírt Gyurcival, aki most már kiérdemelte a Hugyos Gyurci nevet: megtisztelte a bokámat. Nem is vettem észre, csak azt hallottam, hogy Ica kiabál vele. Lenéztem a nadrágomra és láttam, hogy biza nedves lett. Így jártam.
Kisvaxék is befutottak, gyermekeik is hozták a formájukat: Csenge kitalálta, hogy neki csak a betonon jó ülni, hiába tesz anyukája a feneke alá párnát, Zsombor viszont a mi gyerekeink által beszerzett útjelző karóba próbált belebújni, sikertelenül.

Később lementünk, hogy családilag megnézzük a fényképkiállítást. Nagy szerencsénkre ott találtunk két falubelit, így a tárlatvezetés is megvolt: ők elmondták, melyik képen ki látható. A terem hosszú falára kerültek a régi kisfalusi képek, az egyik rövidre az újak (akkor még csak az én képeimmel, de később ez bővült és mivel a kiállítás egy darabig még marad, még bővülhet is), a másik rövid falra pedig a kisfalusi naiv (igen naiv) festő képei.

A délutáni fasírtgömbölygetés (rám ez a feladat jutott) után maradt még idő arra is, hogy ismételt látogatást tegyünk a szlovákfalusi kocsmában. Akkor tudtuk meg, hogy évente egyszer rendeznek a környékbeli falvak önkéntes tűzoltóságai között versenyt és ez ötévente kerül megrendezésre éppen Szlovákfaluban. És persze, pont a mi búcsúnk napján. Bosszantott is minket a dolog, de a búcsún való részvételt megígértük már. Majd öt év múlva hátha nem a búcsú napjára esik ez a verseny.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.