minyike 2008.07.02. 08:21

Csodás cicák

1. Ez a történet még az első, 2001-es őszön esett meg. Az őszi szünetben még új volt nekünk a környezet és egy nap egy jó nagyot sétáltunk, hogy fölfedezzük a Folyó partját és a határ vonalát. Ahogy a folyóparton sétáltunk, valahonnan nyávogást hallottunk, de nem találtuk a gazdáját. Kis idő elteltével kiderült: a folyó túlsó partjáról hallatszik a nyávogás. Ahogy mentünk tovább a folyóparton, a cica jött velünk párhuzamosan és nyávogott. Mígnem egy fához ért, aminek az egyik ága mélyen benyúlt a folyó fölé. Ezen az ágon elindult. Kíváncsian vártuk, hogy mit fog tenni és nem mertük elhinni, hogy az be fog következni, amire gondoltunk. Pedig bekövetkezett: a cica beugrott a vízbe és átúszta a folyót. Egyenesen felénk tartott. Az éppen pár napot nálunk töltő rokonunk megjegyezte: ugye, tisztában vagyok vele, hogy ez a cica engem kiválasztott és magamhoz kell vennem? Igennel válaszoltam, ám mégsem így történt. A cica, amint a közelünkben kiúszott a partra, egy bokor alatt tovaszökkent és úgy elszaladt, hogy soha többet nem láttuk. Csak egy valószínű történetet tudtunk felállítani: ezt a cicát a „kedves” gazdái ki akarták dobni és elvitték a folyó túlpartjára, mert azt tartják, akkor a macska nem talál haza. Ő pedig haza akart menni, de nem merte átúszni a folyót és belőlük merített erőt ahhoz, hogy ezt megtegye. Miután átúszta, valószínűleg hazament.
2. Ez az eset nemrég esett meg: 2008 tavaszán, Szlovákfaluban. Egy alkalommal innen kerekeztünk haza vásárlásból, tehát még napközben, világosban. Már majdnem a határhoz értünk, amikor elmentük egy, az út szélén üldögélő cica mellett. Meg se mozdult, így alig vettük észre. Sőt, Mars is úgy futott el mellette, hogy észre se vette. A cica pedig nem zavartatta magát: ült csak egy helyben és nézegetett körbe. Annyira hihetetlen volt a látvány, hogy visszafordultunk, Mars is velünk együtt. Akkor már azért ő is észrevette az ősi ellenséget, de hiába: körbejárta innen is, onnan is, szaglászta, a cica pedig csak ült és mélán nézegetett körbe. Arra is gondoltunk, hogy valami baja van, de a tekintetében semmi ijedtség nem látszott. Végül, mivel nem mozdult, otthagytuk.
3. Ez pedig szintén Szlovákfaluban történt 2008 nyarán, de este, egy szokásos szombat esti kocsmalátogatás után. Ahogy mentünk át a hídon, Mars meglátott egy cicát és szokás szerint rástartolt. A cica pedig lemenekült a hídról, de leugrani nem akart: a híd szélében megkapaszkodott az első két lábával és úgy lógott le. Igen stabil helyzet lehetett ez neki, mert néha fölemelte a fejét, úgy lesett ki és fújt Marsra. Aztán, ha Mars túl közel került hozzá, újra lelógatta magát. Persze sokáig nem hagytuk Marsnak, hogy kiélvezze a helyzetet, elhívtuk onnan és hazamentünk. Gondolom, ha az előbbi tornamutatvány nem okozott neki problémát, az sem jelentett gondot, hogy visszatornázza magát a hídra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.