minyike 2008.08.01. 14:52

Zajlik az élet

Mert bizony pörögnek rendesen az események. És az események legintenzívebben esténként-éjszakánként történnek (rossz az, aki rosszra gondol). Ezek közül még a legkevésbé említésre méltó az, ha átruccanunk Szlovákfaluba, persze csak szigorúan házitejért és a kocsmát csak egészen véletlenül ejtjük útba. Aztán ott vagy sikerül rövid idő alatt végezni, vagy általában nem.

Tegnapelőtt este Gézáék hívtak meg minket és másokat is, egy kis borozgatásra. Bár Ági óvatosan megjegyezte: „Géza, van nekünk borunk?”. Azért a pincében akadt néhány tucat üveggel. Géza nagy szakértelemmel bontotta ki őket egymás után. És hogy azért ne legyen kétséges az este kimenetele, némi szatmári pálinkát is előadott. Éjfél körül finoman elkezdődött a vendégeknek a házigazdák általi kitessékelése, ami úgy félkettő táján eredményre is vezetett. Mi vendégek pedig egymás iránti szolidaritásból haza is terelgettük-gurítottuk egymást.

Tegnap estére viszont hozzánk volt hivatalos a társaság, vacsorára. Tárcsás husival készültünk, hozzá salátával és néhány üveg bort és sört mi is behűtöttünk. De mindenki sebeit nyalogatva érkezett, kiderült, hogy valami járványféle ütötte föl a fejét a faluban (de valahogy csak az előző esti társaságban tarolt): mindenki zizis fejjel ébredt reggel és azt ápolgatta estig, hogy elfogadható állapotba kerüljön. Közölték: nem kérnek sem pálinkát, sem bort, esetleg egy picike sört. Van csáj is? Azt végképp nem! No, azért nem kell félteni sem a borokat, sem a pálinkát (amit végül ismét Géza szolgáltatott), fogytak rendesen. Na és persze kemény volt az elhatározás: senki sem marad addig, mint előző nap. Nem is addig maradtak. Tovább.

A tárcsás husi hozta a formáját: a várt sikert aratta. Amikor már mindenki kellően jóllakott belőle és a saláta teljesen elfogyott, elkezdett zúgni a tömeg. Eleinte csak dünnyögve, az orruk alatt, később egyre erősödően: „Palacsinta! Palacsinta!”. Mit tehettünk? Gyorsan beszökkentem a konyhába, bekevertem egy adag tésztát, készítettem némi kakaós és fahéjas cukrot s előkaptam egy üveg házilekvárt. Elővettük a régi szokásunkat: születési sorrendben kapta mindenki a palacsintát, először a legfiatalabb (mint általában, tegnap is Ákos volt a szerencsés). Géza feje pedig két okból fájt: ő volt a társaságban a legidősebb és nem szereti az édes palacsintát. Ez mostanában, amikor rendszeresen köztéren sült a palacsinta, nem tűnt megoldhatónak, de tegnap elkezdtem törni a fejem a megoldáson és eszembe jutott: van körözöttünk! Így Géza körözöttes palacsintát kapott és alig győzte kivárni, míg újra és újra rákerült a sor.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.