Már rég számoltam be utoljára életünk agrogazdálkodási oldaláról, így ezt most bepótolom.

A múltkori sok (rengeteg) eső hatása, tehát a temérdek sár már múlófélben van, ámbár nehéz a dolga, mert a múlt héten nálunk az igazi nyári idő is rendesen esővel és délutáni tartós lehűléssel párosult. Mindenesetre a meleg idő és az előtte lehullott csapadék egyenes (várható) következménye lett, hogy a paradicsomunk mind tönkrement: a peronoszpóra áldozatává vált. A paprika annál jobban szereti ezt az időjárást! Beindult rendesen. (Bár, ha választani lehetne, inkább kérnék kevés éjszakai esős jó időt, ami jobban kedvezne a paradicsomnak és locsolnám szívesen a paprikát, de ez sajnos nem kívánságműsor.) A bab is beérett, leszedtem ma és nekiláttam a kifejtésének, ami ugye igencsak babramunka, de vasárnapra várható vendégeink rámszóltak: hagyjam, majd vasárnap sokkal több kéz lesz a kifejtéshez. Nem kellett kétszer mondani.

Sajnos, az esős-sáros idő keresztbe vágta a másodvetős terveimet: babot és krumplit szándékoztam még vetni, de most már, hogy a sártól lehetne, nincs értelme, sajnos erősen kifele megyünk a nyárból. Az időjárásnak még egy várható hatása bejött: egekig ér a gaz. És gazolni sem lehet sárban. Pedig úgy éreztem, már jó a hagyma, de nem találtam a gazban. Így Mikit kértem meg, hogy ragadjon kaszát és rakjon rendet, így a hagymák kibukkantak és igen szépnek mutatkoznak, főleg a lilahagyma.

Szilva bőven érik és hull is már a fáról, lehet gyűjtögetni a hullottat a fák alól a jóféle szilvapálinka reményében. Enni is lehet már azt, ami a fán van. Nem tudom, Lajos tervez-e idén is lekvárt főzni belőle, mindenesetre legalább egy pár üveg bodza-szilva lekvárt eltenni. Erre nyilván azt fogja mondani, hogy ha leszedem és kimagozom, akkor ő megfőzi.

Jó néhány gyümölcsfánkon idén mutatkozik először termés, például a vilmoskörte fán is. Bár nem tudom, ebből mi lesz, mert az egyik kecske alaposan lepusztította a fa kérgét, a nyavalyás. De ami a legmeglepőbb (és csak ma vettük észre, mert annyira a kert sarkában van, amerre ritkán járunk): a szelídgesztenye fánkon is érik néhány szem gesztenye.

Állataink köszönik, megvannak, jól vannak tartva, jól érzik magukat, esznek, isznak, mulatnak. A nyuszik még mindig elég félősek, ha egy nagy halom zölddel közelítünk feléjük, fejvesztve berohannak az ólba. Aztán persze ugribugriznak kifele, mert a hasuk náluk is nagy úr. Kecskéink erősen társas lények, ha nem látnak senki maguk körül, óbégatnak. Ha viszont ott van valaki, jönnek simogatásért, de főleg azért, hogy alaposan megnyalják a lábunkat. Arra gondoltunk, hogy talán a só (izzadtság) miatt nyalják, ezért sótömb híján tenyérből adtunk nekik finomított jódozott sót. Lábnyalás után pedig jön a kéznyalás, amikor nagyon oda kell figyelni, mert hajlamosak harapni. Én két napja nem figyeltem oda és Meki alaposan meg is harapta az egyik ujjamat. A nyavalyás.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.