A hatalmas burkolás közepette (amin azért még nem vagyunk túl) is szakítottunk időt vendégfogadásra. Eljött az óvodás barátnő (akit annak idején már megemlítettem) családjának nagyobbik felével. És mivel a virtuális jósorsunk összehozott időközben egymással a szintén gyerekkori baráttal, Williemmel, ő is eljött egész családjával együtt. Ezzel a jól sikerült vasárnappal gyarapodott azon barátok száma, Akik Megértenek Minket.

Amikor megérkeztek, az első mondatom ez volt hozzájuk: „Honnan tudtátok, hogy nem tegnap kell jönnötök, hanem ma?” Ugyanis először még szombatról volt szó, ez kb. két hete módosult vasárnapra. És szombaton reggel esőre keltünk, egész nap hűvös volt és hol esett, hol nem (inkább igen). Vasárnap reggel viszont a hasunkra sütött a Nap, melegen, finoman és ez így is maradt egész nap.

Vendégeink tisztában voltak azzal, hogy burkolunk, így nem tudunk sem felszerelt konyhával, sem vécével szolgálni, de ez nem tarthatta vissza őket a rég tervezett látogatástól. A budin hamar túlléptünk (kiderült, az ő hétvégi birtokukon is hasonló a helyzet), a konyha megoldására pedig hoztak mindent: műanyag tányérokat, evőeszközöket; a főzéshez alapanyagokat; italokat; nasit. Még ilyen jó dolgom nem volt, mint vendéglátónak: nem kellett mosogatnom, vásárolnom, viszont a nap végén nem kellett hazamennünk és nem volt vita, hogy ki ihat. A menüt is hosszas egyeztetés előzte meg, így lett marhalábszárból készült bográcsos pörkölt. Én az ilyen bográcsos dolgokat akkor szeretem a legjobban, ha nem egy ember őrzi féltékenyen a bográcsot, hogy most aztán csak ő és senki más, hanem mindenki egy picit beleüti az orrát. Pontosabban őrizheti egy ember is, de akkor az ne én legyek. Most is úgy kezdődött, hogy csak én tüsténkedtem a bogrács körül, de ahogy nőtt az éhség, egyre többen gyűltek oda, mindenki mondott valamit, amit vagy komolyan lehetett venni, vagy sem, végül a fakanalat is kivették a kezemből, közös készítésűvé vált az étek. Így a végeredmény olyan lett, ami az ilyenből mindig adódik: tökéletes (mintha csak Williem főzte volna, ugye?). És az adag is tökéletes lett: mindenki jóllakott és a bogrács is kiürült.

Az ebéd után következett egy kis tümmedés, majd a kulturális program: a környék megismerése. Az egész társaság fölkerekedett és legurultunk (ki két keréken, ki négyen) a Folyóhoz, az autó tetejére fölkerült a kenu is. Williem várta legjobban ezt a programot, mert nagy horgász és még sosem látta a Folyót. El is nyerte a tetszését – így itt is készített néhány ezer fényképet. (Szeretnénk ám majd ezt a sok paparazzo-képet megnézni!) Mikor eljöttünk, meg is jegyezte: szeretné magával vinni ezt a darab folyószakaszt. Mi pedig amikor legközelebb legurulunk a partra, azt vesszük észre, hogy a Folyó eltűnt. Még szerencse, hogy nem tette meg.

Összességében ez a nap is igen jól sikerült: gyerekkori barátok és családjaik, gyerekeik kerültek újra kapcsolatba és ismét néhány ember rájött, hogy jól élni igazán egy kis, nyugodt faluban lehet. Ja, és nem utolsó sorban: a babot is kifejtettük :):):):)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Era 2008.08.11. 16:57:51

Köszi Minyike a tegnapi vendéglátást a felfordulás kellős közepén! A "kutyás embernek" is külön köszönet (Lajos).. Még mindíg a tegnapi nap hatása alatt vagyunk, vagyok...

Williem 2008.08.11. 18:47:50

Hi! Szuper volt a tegnapi nap Minyike! Egyet sajnáltam csak, hogy nem kaptam egy darabot abból csodás vízből! De talán, majd máskor :):):):):). Képeket majd felteszem. :)

Koschek Alexandra 2008.08.11. 18:56:20

SZia!
Tök jó lett.

Adri 2008.08.11. 22:39:52

Sziasztok!
Köszönöm a tegnapi napot,jól éreztem magamat.Persze egy ilyen gyönyörű helyen ahol még az idő is megáll,ez könnyen előfordulhat...:) Finom volt az ebéd,egy kis tekeréssel le is lett szinte dolgozva : kellemest a hasznossal:)...szokták mondani.
Ha legközelebb megyünk, azt hiszem segítek Apunak elhozni azt a darab patakot,nekem is nagyon megteszett:)