minyike 2008.08.27. 14:28

Kecskebót

Röviden: elbótoltuk a kecskéinket, ebből következik, hogy életben maradnak.

Hosszabban: még a múltkoriban járt nálunk valaki Szlovákfaluból és irigykedve nézte a mi két nőstény kecskénket. Ugyanis neki is vannak kecskéi és idén meg akarta újítani az állományt, ezért az idei szaporulatból meg akart tartani néhány gidát. Ember tervez, kecske végez: született neki összesen hat bakkecskéje. Az üzletet ő ajánlotta: adjuk neki a két kecskét és ő cserébe ad két bakkecskét levágva, mélyhűtőkész állapotban. Ez az üzlet persze nekünk is előnyös, nem nekünk kell bajlódni a levágással. Ráadásul ez, ugye, elnevezett állatokkal, amúgy is nehezebb.

Igen ám, de a bakkecske húsa büdös, ha már ivarérett a kecske és termeli a hormonokat. És egy ilyen korú (hasonló korúak a mieinkkel) már büdös. Ha kiherélik, akkor viszont kb. 3 hónapig tart, amíg a hormonok kiürülnek a szervezetéből. Szlovákfalusi barátunk és állatorvosunk fölajánlotta, hogy kiheréli nekünk őket. A kecsketartó ember pedig vállalta, hogy még 3 hónapig tartja őket. Nekünk úgyis maradt még abrak, azt átadjuk neki, így hozzájárulunk az etetésükhöz. Így viszont olyan kecskék húsát kapjuk meg, akik még 3 hónapig nőnek. A mi kecskéink viszont megmaradnak, szaporodni fognak és bármikor meglátogathatók lesznek. Tiszta haszon.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.