minyike 2008.09.15. 20:03

Készen vagyunk

Na ezt nem úgy kell érteni, hogy totál kikészültünk, hanem hogy elkészültünk végre!

Ez a hétvégénk is csonka volt, legalábbis kisfalusi értelemben. Szombaton nagyonnagy családi összejövetelen voltunk, ami eléggé elhúzódott. Onnan még úgy indultunk pesti haza, hogy átöltözünk, Marsot magunkhoz vesszük és indulunk is Kisfaluba, de ekkor már este 10 felé járt az idő. Gyermekeink erősen tiltakoztak az esti indulás ellen és szentül ígérték: inkább korán kelnek vasárnap, csak vonulhassanak végre ágyba.

Nem tűnt logikusnak, hogy egy napért egyáltalán elmenjünk, de több oka is volt annak, hogy mégis így történt. Egyrészt a következő hétvégén elvonulunk Gyulára megáztatni kissé végtagjainkat (ez minden szeptemberben egy hétvégén meg szokott történni), tehát Kisfaluba egyáltalán nem megyünk. Másrészt Szlovákfaluban is volt előre megbeszélt elintéznivalónk (tojás, hagyma vásárlása) és épp a múlt héten találtam egy augusztusi keltezésű, felbontatlan levelet arról, hogy a vízóra állását 3 napon belül küldjük be. De a legfontosabb: én vettem a fejembe, hogy ezen a vasárnapon végképp pontot teszünk a burkolás-meszelés ügy végére és a múlt vasárnapi utolsó réteg impregnáló fölkenése után visszapakolunk mindent a helyére, kihasználva, hogy még nem indult be a meccs-szezon és két markos kamaszfiunk is még ránkér. Márpedig ha én valamit a fejembe veszek, az általában úgy szokott történni…

Őszintén szólva nem hittem volna, hogy azt a rengeteg dolgot, amit nem is tudom, hány napig pakoltunk ki, egy nap alatt vissza lehet pakolni, de sikerült. Igaz, a kipakoláskor Miki épp valahol táborozott, most pedig amíg mi molyoltunk a mindenféle dolgainkkal, addig a két fiú fölfújta magát és visszahordták a bútorokat.

Kisfaluba érve az első és legfontosabb teendőmnek láttam neki: letakarítottam az udvarra kihelyezett mosogatót és egyedül (inkább egyedül, de biztosan!) becipeltem a helyére. Ezzel eldöntöttem a kérdést, hogy kell-e nekem Kisfaluban mosogató. Lajos meg mit tudott mit tenni, amikor meglátta a helyén: bekötötte. Rá különben órákig nem lehetett számítani semmilyen pakolásban, de ezt előre tudtam: fontosabb volt, hogy a kamra polcrendszerét visszaszerkessze a helyére, ami igen bonyolult volt már először is (lebontani sem volt egyszerű). Közben a drágám kitalálta, hogy csak úgy lehet visszapakolni mindent, ha a függönyök is visszakerülnek az ablakokra. Azokat viszont pont ő gyűrte be még a nyáron mosás után vizesen egy zsákba, ennek megfelelően is néztek ki. Ezért olyan dolgot műveltem, amit még Kisfaluban sosem: vasaltam. Bár egy leharcolt vasaló kezdettől fogva van ott is, hogy hátha kell majd egyszer. Most kellett. De még ez is belefért a tegnapi napba.

Amikor a kamra polcrendszere végre visszakerült, következett a konyha eszközeinek a visszapakolása. Még a kipakolás előtt gondosan végigfényképeztem a kamra polcait, hogy tudjam visszapakoláskor, hogy mi hol van, de persze ezek a fényképek még véletlenül sem voltak ott tegnap, így az emlékeimre kellett hagyatkoznom. Ráadásul időközben főtt néhány ezer üveg lekvár is és nekik is be kellett ide kerülni. Végül is minden elfért ügyesen. Sőt, a lekvárok pakolását Miki úgy intézte, hogy mindegyik üveget megvizsgálta és az azonos nemű lekvárok egy helyre kerültek.

Ezek után már csak apróságok voltak hátra: föltakarítás a hurcolással járó koszolás után (ez az impregnálás és a szipiszupi felmosó cuccaim miatt igen egyszerű és gyors volt), szőnyeg leterítése, lámpák, képek, tükör, miegyebek visszahelyezése a helyére – és este 8-ra teljesen készen lettünk. Csináltam egy pár képet az újra barátságos szobáról és konyháról, majd hullafáradtan visszaautóztunk Pestre. Készen vagyunk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.