Tegnap hatalmas lelkesedéssel beszámoltam arról, hogy készen vagyunk. De azért ez nem teljesen igaz.

Nem került például vissza a helyére a sparhelt, mert így, hogy nincs bekötve a kéménybe, látszik, hogy tele van korommal és még úgy kéne kipucolni, hogy kint van a tornácon, hogy ne bent kormozzon. De amilyen hideg idő van mostanság, lehet, hogy előtérbe kerül ez a teendő. (Vasárnap is csak 17 fok volt bent a házban, de a munka hevében ezt nem éreztük.)

Nem kerültek még föl a villanyos dobozok tetejére a dobozfedők, így a drótok még mindig csúfosan látszanak. A konnektorok, villanykapcsolók sem lettek még mindenhol fölszerelve. És nem került még vissza a helyére az az elég csúf, de a célnak egyelőre megfelelő térelválasztó, ami miatt télen a fűtött nappaliból és konyhából nem megy hátra a meleg a nem használt étkezőbe és szobákba. Ámbár erre lehet, hogy más megoldást kell találnunk, hiszen működik a vécé és reméljük, nemsokára működni fog a fürdőszoba is és ezek a helyiségek is hátul, az eddig fűtetlen részben vannak.

A konyhához pedig már tényleg csak egy apróság hiányzik: a hűtőt, mivel csak vasárnap tettük be a helyére, még nem dugtuk be, mert ilyen rövid idő után nem ajánlatos. Tehát a hűtött cuccok még lent vannak a pincében a másodlagos hűtőben, innen kell majd fölvinni mindent.

De mégis: folyik a víz a csapból és főleg le is folyik az a víz a lefolyóba. Nem kell semmiért a pincébe rohangálni: sem azért, hogy bekapjunk valamit, hogy egyáltalán főzzek valamit, sem azért, hogy kezet mossunk. Újra kényelmesen berendezkedtünk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lily · http://ficsergo.blogspot.com 2008.09.17. 06:58:26

Ez már majdnem kész azért, szerintem. :) Ha jó idő lesz és megint lementek, pikk-pakk meglesz. :)

minyike · http://enkisfalum.blog.hu/ 2008.09.17. 08:55:50

Áááá, ehhez már nem kell jó idő :)) Ezt már megcsináljuk esőben, hóban, fagyban is :)))

Lily · http://ficsergo.blogspot.com 2008.09.17. 18:51:14

Ja igen, ti tudtok fűteni és akkor is lementek ha fú a szél. Mi ilyet még nem tudunk. Akkor meg pláne már mindjárt készen lesz.