Hétvégén, mint említettem, már szombaton délelőtt egy kevés hó fogadott minket Kisfaluban. Aztán délután jött egy pazar hózápor, aminek következtében lett vagy 2-3 centis hó.

Miután 2006 júliusában megnyitották a szlovákfalusi határt, kialakult az a szokásunk, hogy amikor csak tehetjük, átbringázunk esténként Szlovákfaluba. A bringázás eleinte szükséges volt, mert a schengeni határnyitásig csak turistahatár nyílt itt, ami azt jelentette, hogy csak gyalog, kerékpárral vagy lóháton lehetett átkelni rajta. Ez az esti bringázás több célt is szolgál: persze kocsmalátogatást, de mellette jó sportprogramot is, mellesleg Mars is fut egy jót. Az amikor csak tehetjük azt jelenti, hogy nyáron néhány naponta, ilyenkor pedig, amikor csak hétvégén vagyunk ott, szombat esténként. Ha esik, ha fúj. De hóhelyzet még nem volt: az első télen nem is nagyon láttunk havat, tavaly pedig csak akkor, amikor korcsolyázni jártunk, oda viszont mégiscsak autóval mentünk, mert a négy pár korcsolyát és a négy hokiütőt elég érdekes lett volna hóban bringával elvinni. Meg egyébként is: megvolt a sport bringázás nélkül is.

Ez egy olyan kalandos, olyan téli, olyan eseménydús és olyan jóóóó hétvége volt, hogy most csak összefoglalom, de a részletekről majd külön írok egy-egy bejegyzést, mert megérdemlik.

Úgy terveztük, hogy már pénteken kora délután elindulunk Kisfaluba hármasban (Miki Apósához ment a hétvégére), de Ákos is kitalált magának egy péntek estébe nyúló programot, így az indulást eltoltuk szombat reggelre. Akkor viszont végképp veszélybe került a hétvégénk, mert Ákos hajnalban elkezdett ugatva köhögni. Egy darabig álmatlanul forgolódva hallgattuk, hogy köhög-e, ebből persze az lett, hogy amikor végre elaludtunk, jól elaludtunk mindahányan, egész 9-ig. Ákosnak úgy tűnt, hogy kutya baja, úgyhogy elindult nála a Stodal-kúra, nálunk meg a kisfalusi hétvége.

minyike 2008.11.21. 15:08

Tartók

Még az őszi szünetben történt az is, hogy végre fölszereltük a mindenféle tartókat a vécénkbe. Az IKEA-ban sikerült vennünk potom pénzért fából készült vécépapír- és törülközőtartót. Lehet ott kapni ugyanilyen stílusban készült polcokat is, de azokat már nem annyira potom pénzért, hogy ne legyen érdemesebb nekivágni elkészíteni őket sajátkezűleg tetőlécből.

minyike 2008.11.19. 14:34

Idigó mászik

Kedvenc kisfalusi ikreimmel utoljára akkor találkoztam, amikor még az a nagyon szép, meleg, napos őszutó volt (ami a bátyám szerint már nem is a vénasszonyok nyara, hanem a fogatlan asszonyok nyara, mert már a vénasszonynál is vénebb). Az egyik náluk tett látogatásomkor az ikrek leánytagja megszólalt: „Idigó”. Majd’ elolvadtam: néven nevezett kis barátnőm! Majd egy kicsit kiegészítve megismételte: „Idigó mászik”.

Na, ezt nem értettem. Nem szokásom mászni, éppen akkor sem tettem. A kis hölgy anyukája (egyszerűség kedvéért nevezzük Kisvaxnak) meggyanúsított: azért nem értem, mit mond lánygyermeke, mert sokat ittam. Én épp csak annyit ittam, amennyivel ők megkínáltak – na jó, nem volt az kevés. De ahhoz kevés volt, hogy a hallásom elromoljon, ahhoz meg végképp kevés, hogy másszak. Aztán lehullt a titokról a fátyol: Kisfaluban van más Ildikó nevezetű is, ezek szerint ő az egyik (hogy ikernyelvjárásban hogy hangzik az egyik, nem tudom) és én vagyok a MÁSIK. Bár az is lehet, hogy ha EGYIK Ildikóval találkozik, akkor ő is „mászik”…

No, hát ki gondolt volna arra, hogy jelen esetben a „mászik” azt jelenti, hogy „másik”?  

Ugyebár Mars egy német juhászkutya. A juhászkutya azt jelenti, hogy terelgeti a juhokat. Na most én még sosem láttam német juhászt se juhokat, se más állatokat terelgetni. Bár Mars a mi állatainkkal aránylag tisztességgel bánik, szinte már terelgeti őket. Ez alól csak a hirtelen mozdulatokat tevő állatok jelentenek kivételt, így azt ki sem merjük próbálni, hogy az ugrubugri nyuszikkal mit művelne. Idén a kecskékkel töltötte együtt a napjait, de ők méretben föl tudták venni vele a versenyt és szarvak voltak a fejeiken, amiket nem féltek használni, Marssal szemben sem. Az eddigi években baromfiaink voltak, velük is elvolt az udvarban. De kétszer megesett, hogy egy-egy szárnyas hirtelen mozdulatot tett: egyikük egy csirke volt, másikuk egy pulyka. Mars egyből odaugrott, és épp csak finoman a mancsocskájával megdorgálta a hátukat, hogy ugyan, ne ugrálj már. Csak épp annak a mancsocskának a súlya többszöröse volt a baromfi súlyának, így azokon a napokon egyértelművé vált hirtelen, hogy mit eszünk ebédre.

minyike 2008.11.14. 22:37

Blog kérdés I.

Föltették a kérdést minden blogozónak a blog.hu-n: szeretnénk-e reklámot elhelyezni a blogba. Mindkét válasznak vannak előnyei is, hátrányai is. Háromféle lehetőség van, de ebből csak kettő választható, a harmadikkal a legsikeresebb blogokat keresik meg. (Ez a veszély szerencsére nem fenyeget.) Így lehet valaki reklámmentes, azaz Csizmás Kandúr (azért Csizmás Kandúr, mert magányos és nemes), vagy hirdetést megengedő Kétpúpú Teve. Ez utóbbi esetében két hirdetés kerül a blogba: egyet az index helyez el (a bevétele is az indexé), egyet pedig a blog gazdája szerez.

minyike 2008.11.14. 15:37

Megjelent!

És nemcsak hogy megjelent, hanem végre kapható is!!!

Dalrészletek meghallgathatók itt.

Nem sokat lehet már írni a mezőgazdaságról így, hogy most már lassan az őszből is kimegyünk. De azért azon a nagyon finom meleg hétvégén egy kicsit tevékenykedtem még a kertben. Kiderült, hogy amikor kiszedtem a vöröshagymákat, néhány bentfelejtődött és mostanra kicsíráztak, így reggelire újhagymát tudtunk enni, a hagymafej pedig jó lett az ebédbe.

minyike 2008.11.12. 23:26

Hírek Mekimukiról

Amióta a kecskéink nyár végén átköltöztek Szlovákfaluba, nem találkoztunk sem velük, sem az újdonsült gazdájukkal, egész a múlt hét végéig. Akkor összefutottunk a gazdival és egyből kérdeztük is: hogy vannak a kecskéink? Jaj, ne is mondjuk! Nagyon rosszak! Bedugják a fejüket mindenféle lyukon, beakad a szarvuk és nem tudják kihúzni. Akkor meg mekegnek. Nem győznek utánuk menni, hogy kihúzzák őket szorult helyzetükből. De amúgy nagyon aranyosak. Meg is beszéltük legott, hogy (ez amúgy is tervünk volt) meglátogatjuk őket vasárnap. Mondta a gazda, hogy menjünk nyugodtan, ha ő nem is lesz otthon, biztos lesz valaki. Hát nem volt senki: kapu zárva, hiába csengettünk. Így csak bekiabáltunk: Meki! Muki! Jött is a válaszmekegés. Látni nem láttuk őket, mert egy zárt kerítés mögött laknak a hátsó udvarban, de legalább a hangjukat hallottuk.

Amúgy amikor legközelebb megyünk, mindenképpen kell, hogy találkozzunk velük, mert akkor kapjuk meg a kecskebóton kialkudott két bakkecske húsát.

Egyébként van a faluban egy kisfiú, aki nagyon megkedvelte a kecskéinket a nyáron és azóta is hiányolja őket. Mindig keresi „Aos bácsit” és a kecskéket. Már meg is kérdezték, hogy hol lehet őket Szlovákfaluban meglátogatni, úgyhogy kecskéink sok vendégre számíthatnak a jövőben.
 

minyike 2008.11.12. 11:35

Nyuszisport

Lilynek és nekem és mindenkinek, aki szereti a NYUFIKAT!!!!

Még ez is az előző hétvégén történt. Ismét meglátogattuk az immár 3 hetesre cseperedett Hatosikreket. Mondhatom, nagyot változtak az utolsó látogatásunk óta! A szemük kinyílt, nagyot nőttek és a szőrük is megnőtt. Nekem továbbra is Kistehén (a kis fekete-fehér foltos) tetszik a legjobban, az ő szőre kezd hullámos lenni, szerintem nagyon szép kutyus lesz belőle. 3 fiú és 3 lány van. A legnagyobb közülük egy fehér színű fiúcska, aki már akkor nagyon aktív volt, sokat mozgolódott, ugatott.

minyike 2008.11.07. 23:20

Játszanál?

Ha úgy érzed, hogy

a) tök uncsi ez a blog, jó lenne már mással kitölteni az időt

b) épp ellenkezőleg, nap mint nap tűkön ülsz, hogy mikor jön már az új bejegyzés, és addig is ki kéne valamivel tölteni az időt,

akkor itt balra lent keresd meg a Játszanál? oldaldobozt és próbáld ki ezeket a kis logikai játékocskákat. Ha hozzám hasonlóan erősen megkedveled ezt a nálunk Grafilogikának nevezett játékot és ennyi nem elég, bal oldalon a Kitt-katt-ban megtalálod a Conceptis Puzzles linkjét, ott találsz még hasonló, de már nagyobb lélegzetű játékokat.

Mivel mi most a hétvégét más programok miatt Kisfalu-mentesen töltjük, ezalatt csöndben leszek. Hétfőn jelentkezem. Addig is

Jó játékot!

minyike 2008.11.05. 20:41

Ragyogó temető

A hétvégére esett Mindenszentek és Halottak napja. Nekünk is vannak halottaink, de a látogatásukat mindig egy másik, közeli napon ejtjük meg, direkt azért, hogy ilyenkor Kisfaluban lehessünk. Már csak azért is, mert akiktől vettük a házat, ilyenkor szintén el szoktak jönni a temetőbe és ilyenkor be szoktak térni hozzánk – ezt sajnos idén kihagyták.

minyike 2008.11.04. 18:59

Pityókás túra

Csütörtökön reggel gyönyörű, napsütéses időre ébredtünk: amikor az ég olyan nagyon kék, amilyen kék csak Kisfalu fölött tud lenni és egy darab felhő sem volt az égen. El is határoztuk, hogy elbringázunk Szlovákvárosba, hogy bevásároljunk néhány szükséges dolgot. Azonban mire megreggeliztünk, a nagy semmiből teljesen beborult az ég és elkezdett esni. Túra elodázva.

Az ősi paraszti életre leginkább jellemző, autentikus szabadidős sport…

süti beállítások módosítása