2008.10.16. 19:59
Hatosikrek
Vasárnap, amikor a virágültetés után hazafelé ballagtunk, értesültem az örvendetes hírről: Gyurcinak és Sárának szombaton hat kiskutyája született. Ezen először el is csodálkoztam, korainak tartottam az időpontot, de rájöttem, hogy a szeptember szinte Kisfalu-mentesen hussant el nálunk, tehát könnyen kimaradhattam a pocak fejlődéséből.
Először úgy gondoltuk, hogy még nem zavarjuk meg az egynapos családot bámészkodással, de Nyuszifültől megtudtam, hogy a kismama roppant büszke (a kispapa is) és örül minden látogatónak. Így indulás előtt még elballagtunk hozzájuk egy röpke látogatásra.
A kismama pompásan van, ezt az is mutatta, hogy épp akkor érkezett meg egy erdei sétáról. A picikék habos fehér kosárban aludtak, láthatóan elégedetten, jóllakottan. Még igen kis nokedlik, de módfelett aranyosak már most is. Mire legközelebb megyünk Kisfaluba, már sokat fejlődnek, a szemük is nyitva lesz, sokkal érdekesebbek lesznek.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lily · http://ficsergo.blogspot.com/ 2008.10.16. 20:51:43
minyike · http://enkisfalum.blog.hu/ 2008.10.16. 22:25:07