Mostantól a blogom az

enkisfalum.blogspot.hu

címen olvasható. 

Kérek minden Olvasót, hogy állítsa át a Kedvencei, az olvasott blogok, a linkjei stb. stb. között a címet.
 

Nem történt velem semmi különös, csak igazából sosem tetszett nekem ez a minyike. Ha még lehettem volna minyon, az rendben is lett volna, de az előző bloggazdáimnál az nem lehettem, mert már foglalt volt, jobb híján lettem minyike. Pedig sosem szerettem ezeket a kicsinyítő becézéseket, kamaszkoromban hosszú ideig harcoltam azért, hogy a szüleimnek ne legyek Ildike. (Juj, még ma is föláll ettől a szőr a hátamon, úgyhogy nehogy valaki így merjen szólítani!!) És ez a Messzenéző név jó, tudom, hogy van, aki így is nevez, meg szerintem illik is rám. Úgyhogy jelentem, átalakultam: mostantól Messzenéző Minyon vagyok!

Tipródtam, tipródtam idáig. Vártam, hogy bejöjjön az ígért könnyebb kommentezési lehetőség, de nem jött, hiába várom. Illetve nem is tudom, hogy igazából könnyebb lett volna-e: meghívót kellett volna küldenem a bejelentkezés nélküli kommentezőknek, de ettől még nekik ugyanúgy regisztrálni kell(ett volna) és be kell(ett volna) jelentkezni.

Hallottam olyan véleményeket, hogy azért csinálták ezt az egész keményítést, hogy az ún. „kis blogok” elköltözzenek és ne terheljék feleslegesen a kapacitást. (Az enyém is ebbe a kategóriába tartozik: aránylag alacsony az olvasottsága és nem akarok széles körben terjeszteni, ezért is válaszoltam nemmel a reklámra.) Én ezeket a véleményeket inkább összeesküvés-elméletnek éreztem és maradtam csendesen a fenekemen, mert nagyon nem szeretek váltani. Maradtam – idáig.

Ahogy várható volt, a Gépházban a vita a kommentezésről szép lassan elcsendesedett, valószínűleg mindenki vagy elköltözött, vagy hozzám hasonlóan csendben írta tovább a blogját – kommentek nélkül. A Gépház statisztikája szerint viszont a héten minden idők második legnagyobb számú kommentje érkezett a blog.hu-ra. Nyilván ezt a statisztikát nem rám alapozták.

Én is csak ritkán néztem már vissza a Gépház blogra. Ezért olvastam csak a héten egy szintén kis blog gazdájának az üzenetét, hogy ő elköltözik egy másik rendszerbe. A Gépház válasza szerintem felháborító volt: „ég veled”. Épp csak hogy táncra nem perdültek, hogy megint elköltözik egy kis blog. Vagyis nem látom őket, lehet, hogy táncra is perdültek.

Ez volt nálam az utolsó csepp. Ekkor döntöttem el: én is elköltöztetem a blogom. Találtam egy másik rendszert, ahol szabadon lehet kommentezni (pontosabban ezt én dönthetem el) és elkezdtem építeni ott a blogot. És szerencsére ebben a rendszerben lehetőség van arra, hogy az egész blogot átvigyem, az eddigi összes bejegyzéssel együtt. Ez még folyamatban van, de szívesen fogadnak és gyors munkát ígértek. Viszont ismerhettek már annyira, hogy holmi gyári sablonnal nem leszek megelégedve. A sablonkészítés viszont ott egy kicsit másképp működik, mint itt, bár tudom hasznosítani azt a tudást, amit itt tanultam. Épp ezért, amíg ott heggesztgetek, egy kis technikai szünetet hirdetek. Mihelyst kész leszek, jelzem. Ég veled, blog.hu!
 

Bár a konkurencia már beszámolt odaát Jocó, vagy újabban becenevén Jocesz téli szünetéről, megteszem én is, egy kicsit más szemszögből. Ezzel egy Rokonunk hasonlatával élve Brunella Gasperinisre veszem a figurát. (Ha netán valaki nem ismeri a könyveit, mindenképpen ajánlom.)

Amikor elkészült a villamos vezetékek bevezetése a házba, első lépésben gyorsan csak a fali dobozokra szereltek a fiúk (Lajos és szakember barátunk) villanykörtéket. Ez így maradt évekig. És most jött el végre az ideje, hogy a padláson elvezetett vezetékek itt-ott, a kellő helyen lelógjanak a födémdeszkán keresztül és a végükre lámpabúra kerüljön. Pontosabban nem is lámpabúra, de nem tudom, mi a neve a zománcozott, tányér alakú búráknak, amikből akadt már néhány a házban is, amikor megvettük, meg később is örököltünk belőlük kettőt. Most pedig elkezdhetünk vadászni hasonlókra, mert ami volt, nem elég a ház összes világításához.

Én még a mostani, Kisfaluban töltött téli szüneti napok előtt nem tudtam kipróbálni a nagy újításokat: a padlófűtést és a csapból folyó meleg vizet. Egyszerűen fantasztikus mindkettő! Most, hogy már napokon keresztül természetes volt, hogy a falból folyó meleg vízben mosok kezet, hihetetlen, hogy eddig hideg vízben voltam képes ugyanezt tenni, esetleg a lavórba önthettem tűzön melegített vizet és abban moshattam meleg vízben kezet – amíg ki nem hűlt. (Mint ahogy mostanában már az is hihetetlen, hogy hosszú éveken keresztül elemlámpával botorkáltam ki esténként a kerti budiba, a legnagyobb fagyban is – és nem zavart.)

… az utolsó bejegyzéshez.

A hétvégén mindenféle pesti programok miatt nem tudtunk menni Kisfaluba. De hogy kihasználjuk ezt a hosszú hideg időt, mindkét napon elmentünk szabadtéri korcsolyázásra: szombaton egy pestközeli település horgásztavának, vasárnap pedig a kerületünkben levő télen-nyáron igen népszerű tónak a jegére. Hatalmas csalódás volt mindkettő a szlovákfalusi tó után. Mindkét helyen nagy volt a tömeg, agyonkorcsolyázott volt a jég, tele itt-ott igen mély korcsolyavágatokkal, szeméttel. A teteje pedig be volt borítva a jégről a használatban fölkapart hóval, hogy mindezeket még ne is nagyon lehessen látni. Lehetett azért itt is korcsolyázni, barangolni a tavak jegén (főleg a kerületin, mert az sokkal nagyobb), a fiúknak hokizni, de mindig figyelni kellett egyrészt a jég felületét, hogy miben fogok én most elesni, másrészt az embereket, hogy kiket kell kikerülni. Kutyát odavinni elképzelhetetlen volt (bár sokan hoztak, ami szerintem elég veszélyes mind a kutyákra, mind az emberekre nézve). A levegő minőségéről meg ne is beszéljünk. Folyamatosan Szlovákfaluba vágyakoztam, ahol a tó jegén mindenkit ismerek, a kutyámmal barangolhatok mindenfele. De most ez jutott, remélem, jut még ezen a télen nekünk szlovákfalusi jég is.

December 30-án hallottunk először arról, hogy esetleg már jó lesz a jég a szlovákfalusi horgásztavon. 31-én pedig már azt hallottuk, hogy sokan korcsolyáztak a tavon. Így mégiscsak úgy alakult, hogy ha az Óév végén nem is, az Újév elején rengeteget korcsolyáztunk: mivel vendégeket vártunk Szilveszterre, őket kértük meg, hogy hozzák el Pestről a korcsolyáinkat, így ez a gond is megoldódott. Vendégeink viszont voltak annyira buták, hogy a saját korcsolyáikat nem hozták el. Így jártak.

Az ötlet Egyesületünk vezetőjétől származott: készítsünk egy A3-as méretű 2009-es egész éves naptárt, olyat, amit föl lehet rajzszögezni a falra és Kisfaluról szól. Kisvaxférjet kérte meg a naptár elkészítésére, ő készítette már tavaly az összes falubeli esemény plakátját és a szilvanapi lekvárosüvegek címkéjét is. Fényképeket pedig tőlem kértek.

Hiába volt ismét a nagy elhatározás, hogy majd sokat leszünk szabad levegőn, az óév vége igencsak punnyadósra sikeredett, bár ehhez jelentősen hozzájárultak a 10 órás fölkelések. Egyszer voltunk csak egy hosszabb sétán, HT-ék társaságában, akik csak egy napra érkeztek. Lajos ugyan minden este készült Szlovákfaluba bringával, de én kötöttem az ebet a karóhoz: ilyen hidegben én ugyan nem! Még napközben csakcsak, de sötétben nem. Lajos pedig egyedül végül csak egyszer indult neki.

Nagyon szép hosszú téli szünetünk adódott most, amit még tetőzött, hogy végre egyszer nem kellett már január 2-án pakolni vissza Pestre, épp csak kipihenve a szilveszteri mulatság fáradalmait, hanem ráhúzhattunk még két napot. Január 4-én jöttünk csak vissza Pestre.

Pompás, remek, gyönyörű téli szünetünk volt Kisfaluban. Sokat fogok írni róla, de nem akarom elkapkodni. Viszont most lapzárta van, ami ugye szent. Pár nap türelmet kérek.

Eltelt egy év, ami igen eseménydús volt Kisfalu életében és a mi kisfalusi életünkben is. 2007-ben alakult meg a civil egyesületünk, aminek köszönhetően nagyon felpezsdült a közösségi élet Kisfaluban. Az alábbiakban összefoglalom a legfontosabb eseményeket, amelyek közül sok idén volt először, de reméljük, hagyományteremtő.

Május 4-én, hagyományosan Szentháromság napján volt a búcsú. Július 12-én falugyűléssel kezdtünk, majd főzőversennyel folytattuk a napot. Augusztus 23-án volt a szilvanap. Október 11-én szorgos kezek kitakarították a frissen vásárolt telket, 12-én pedig teleültették virágokkal a Hősök terét. December 6-án pedig végigment a falun a Mikulás.

A mi tavalyi kisfalusi életünk jelentős eseményei: bevezettük a házba a vizet és lett mosogatóm; bekerült a házba a vécé is; nyáron hatalmas padlófelületen burkoltunk és falfelületen meszeltünk; megvettük a zuhanykabint a fürdőszobába, lett padlófűtésünk és meleg vizünk és belépett a családunkba egy kiscica. Én pedig még február végén elkezdtem írni egy blogot.
 

Hol hit, ott szeretet,
Hol szeretet, ott béke,
Hol béke, ott áldás,
Hol áldás, ott Isten,
Hol Isten, ott szükség nincsen.

… csak így, két karácsonyi vásárlás között.