Lassan elérek arra a szintre, hogy a Ghymes-rajongásom a fanatizmusig fajul. Semmi köze Kisfaluhoz, de tegnap este Szentendrén gyönyörű, hosszú koncertet kaptunk tőlük, idén az elsőt.
Olyan jó, hogy van még olyan zenekar (ráadásul már 25 éves!), akik még igazán örömzenét tudnak előadni, az ő maroknyi, de nagyon lelkes közönségüknek, ráadásul színtiszta magyar zenét! És nem tudom, hány olyan (könnyűzenei) zenekar van ma Magyarországon, akiknek a koncertje alatt a közönség végig ülve marad és eszébe sem jut rágyújtani, sőt, még az előtérben sem, szigorúan csak a koncert után kint az utcán!
(A képet a Szarka Tamás-topicból loptam Mizöngétől, nem is tud róla, de azért köszönet érte!!)
És ez a koncert eszembe juttatta a tavalyi (számomra) utolsó koncertjüket: a határnyitón tartott, decemberi esztergomi koncertjüket. Annak viszont, úgy érzem, volt köze Kisfaluhoz, hiszen Kisfalu is a szlovák határ mellett fekszik, 3 km-re Szlovákfalutól, ami 2007. december 21-e óta akadálytalanul közelíthető meg a magyar oldal felől. Az esztergomi határnyitóról szóló beszámolót még annak idején megírtam a Ghymes-topicon, így azt másolom most ide, egy kis módosítással, képfeltöltéssel, de ettől újra friss élményessé válik a beszámoló.

---

2007. december 21.
Szép nap volt a tegnapi, úgy az egész. Jól mondták a Kúltúrházban, hogy úgy ünnepeltek, ahogy ünnepelni kell. Nem volt nagyon nagy tömeg, pont olyan kellemes méretű és végig nagyon jó a hangulat.
Először egy pár szót Svejkről, akit hirdettek a programban. Észrevettük, hogy egy fura ruhába öltözött emberke pecsétel képeslapokra és folyamatosan azon gondolkodtam, hogy kire is emlékeztet engem... Közben lefényképeztük kétszer is, az egyik képen a kedvünkért szalutált. Nagynehezen szereztem képeslapokat, a laposztogató lányoknak még lazán lepufajkásöregeztem is a pecsételőt. Aztán éjfél körül kezdtem el töprengeni, hogy egyvalamit nem láttam a hirdetett programból, azt hogy „Svejk kóborol a határon”. És akkor csaptam a fejemhez: hiszen ő volt Svejk! Akkor már leesett, hogy kire emlékeztetett.

Este 6 körül indultunk Pestről Esztergomba, talán fél8-kor oda is értünk. Amikor odaértünk, Kormorán-zene szólt, én igen kedvelem őket is, jólesett. Egyébként is, Esztergomban egész este magyar zene szólt. Beálltunk a forraltboros sorba, közben a Kormorán végetért és bemondták, hogy a következő együttes a Ghymes lesz. Jó darabig tartott a színpadépítés, hangolás, addig volt idő körülnézni, Svejket meg nem ismerni, képeslapot szerezni és muszáj is volt mindig valahova menni, mozogni, mert piszok hideg volt. A Ghymes-koncert volt az egyetlen időszak tegnap este, amikor nem fáztam. Először nagyon meglepődtem, amikor meghallottam a Militaris dobritmusát, hogy egy ennyire régi számot vettek elő, de rájöttem, hogy pont ideillett. Másodiknak jött a Kétszaxis, majd a Szép jel, végül a Rege – és ennyi volt összesen. De ez a négy szám pazar volt.
A Ghymes-rajongó közönség maroknyi volt, de lelkes. Láttam, hogy mindenki énekelt ott elöl, de hallani nem lehetett, nem voltunk annyian.
Mi mindenképpen ott akartunk maradni éjfélig, megvárni a határnyitást. A koncert után fölültünk a kisvonatra (tudjátok, olyan gumikerekeken guruló, amilyen a Margitszigeten is megy, vagy régen ment), ami körbement Esztergom és Párkány belvárosán meg persze a hídon oda-vissza. Na, ez hiba volt, ugyanis eltartott egy jó darabig, és ott ülve eléggé átfáztunk. Úgyhogy ahogy visszaértünk, a forraltbort meg kellett ismételni.
Megkezdődött közben a Republic-koncert, jóval nagyobb közönséggel, mint a Ghymesé (nem is baj, a Ghymesnek maradjon csak ilyen emberi méretű rajngotábora!).
Ismét átmentünk a hídon, de gyalog és akkor fedeztük föl, hogy valaki valamilyen szórható anyaggal a híd korlátjára írta magyar és szlovák nyelven A Dunánált, József Attilától.

Odaát a határőrök már nem foglalkoztak senkivel, csak az autósokat ellenőrizték, a gyalogosok és a kisvonatosok akadály nélkül jöhettek-mehettek. Én persze fennhangon elkezdtem követelni, hogy ellenőrizzék az útlevelet, mire kaptunk egy-egy utolsó pecsétet a 20. oldalra. A sorompókat addigra lebontották, el is hoztunk egy csavart belőle.
Mire visszaértünk Esztergomba, már éjfél volt, így egy hirtelen ötlettől vezérelve autóba pattantunk, úgy akartunk akadálytalanul átmenni a hídon. Na ez nem sikerült, akkora volt a tömeg. Én is kiszálltam és szemtanúja voltam a pillanatnak, amikor a határőr hölgy lekapcsolta a villanyt, kilépett a bódéból és becsukta az ajtaját.

És itt jön a mi kalandos, időben és távolságban is legalább dupla hosszú utunk hazafele, ugyanis négyszer léptük át hirtelen örömünkben a határt:
1. Esztergom – Párkány
2. Ipolyszalka – Letkés. Erről azt kell tudni, hogy kishatárátlépő volt (de jó múlt időben leírni!), reggel 6-tól este 10-ig nyitvatartással. Ott is nagy buli volt és kiderült, hogy este 10-kor annak rendje és módja szerint bezárták a határt és éjfélkor végleg kinyitották.
3. Bernecebaráti – Ipolyvisk, újra vissza Szlovákiába. Ez viszont egy tavaly nyáron megnyílt turistahatár volt, ahol reggel 7-től este 7-ig lehetett átmenni és csak gyalog és kerékpáron. Volt is összetűzésünk egyszer-kétszer a határőrökkel, amiért fél9-kor, 11-kor, éjfél után bicigliztünk vissza, arra jártunkban.
4. Ipolyság – Parassapuszta. Itt is volt buli, harsogó diszkózenével (mennyivel jobb volt Esztergomban a magyar zenét játszó magyar zenekarokat hallgatni!).
Parassapuszta után irány Budapest a kettesen. Jó meleg volt az autóban, kényelmesen elhelyezkedtem és szundi hazáig.
Nagyon jól esett a lelkemnek a tegnapi nap, a testemnek viszont a forró fürdő és az ágy tett jót. Ez utóbbinál már 3/4 3 volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.