minyike 2008.07.21. 10:22

Gyerek siserehad

Miután sikeresen túléltük a kamasz siserehad támadását és ők múlt vasárnap elvonultak, hétfőn egyből elárasztott minket a gyermek siserehad: zalai barátaink összesen 3 gyermekét hívtuk meg egy hétre, 2 lányt és egy fiút. Az életkor most jelentősen alacsonyabb volt: a lányok 10-11 évesek, a fiú 13. A lányok nagyon helyesek és segítőkészek voltak, a fiú (sokkal) kevésbé. Így jóval nagyobb teher hárult rám, mint az előző héten és megtanultam értékelni a 16 éves fiúk társaságát: ők főztek, mosogattak; önállóan elmentek a folyóhoz fürödni; igaz, hogy sokat punnyadtak, de azt legalább csendben tették. Ellenben a múlt héten volt egy fiunk, aki gyakorlatilag semmit sem tett, viszont folyamatosan tette föl az értelmetlen kérdéseit és törte a fejét, hogy mit csináljon veszélyesen, a kérésünk ellenére; valamint és két segítőkész, ámde erősen csicsergő lány. És rájöttem még valamire: úgy látszik, az összes fiúnak szüntelenül a hülyeségen jár az esze, de hülyeség és hülyeség között hatalmas különbség tud lenni.

Ma viszont elvonult ez a kettes számú siserehad is, magunk maradtunk, átadhatjuk magunkat a pihenésnek (és a munkának). Mert bevallom őszintén: ha segítőkész egy siserehad, ha nem, mindenképpen fárasztó.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisvax · http://kisvax.blogspot.com/ 2008.07.21. 13:50:10

Tegnap este egy gyerekorvos bolyongott a faluban, egy vendéggyerekhez hívták ki, akkor megnyugodtam, hogy nem Hozzátok ment...
Jó pihit:)

minyike · http://enkisfalum.blog.hu/ 2008.07.21. 14:07:06

Azt az orvosi ügyeletes autót mi is láttuk, de szerencsére nem hozzánk kopogott be.
süti beállítások módosítása