2008.09.05. 10:17
Mars és a Folyó I.
Még augusztus végefelé szomszédfalusi barátok hívtak fel: már nagyon szeretnék Kisfalunál megnézni a Folyót, mert még sosem látták, elmennék-e velük (épp Marssal kettesben voltam). Egyből igent mondtam. Marsot meg sem kérdeztem, mert a kérdés költői lett volna: mindig kapható egy fürdéssel összekötött bringázásra.
A célhoz érvén barátaink elámultak azon, hogy mennyire szép itt a Folyó. (Pedig a falusiak folyton emlegetik, hogy mennyivel szebb volt, mielőtt szabályozták.) Mindenesetre abban igazuk van, hogy egy klóros vizes, tömeges strand nem tudja felvenni a Folyóval a versenyt. Ráadásul, ami nálunk nagyon fontos szempont: a strandra nem lehet kutyát vinni.
Ugyan már elkezdett szürkülni, de barátunk a finom vízben való fürdés mellett még jó néhány fényképet is készített és ezekből párat el is küldött. Hogy, hogy nem, ezeken Marsot örökítette meg. Mindenki elámul azon, ahogy ez a kutya beleveti magát a Folyóba. Ha úgy adódik, simán a partról, de ha magasabbról ugorhat, azt sem veti meg. Én is próbáltam már néhányszor elkapni a pillanatot, de ennyire, mint most barátunknak, sosem sikerült, így közzé is teszem (külön Kisvax kedvéért is, mert tudom, hogy ő is szereti ezeket a pillanatokat):
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lily · http://ficsergo.blogspot.com 2008.09.05. 16:28:24
Puccos · http://www.puccos.blogspot.com 2008.09.06. 21:39:49
kisvax 2008.09.07. 20:48:29
És nem csak szép, hanem okos is:D