Miután megkaptuk a hírt, hogy Kedves Rokonék megérkeztek, futottunk haza. Kedves Rokonasszony addigra már túl volt a vécé fölavatásán, már tűkön ült, hogy kipróbálhassa (szerintem előtte 3 napig még otthon sem ment el, direkt).

Rendelésükre, mint mindig, ismét tárcsás husit kellett készíteni vacsorára, a hozzá való zöldsalátával. Rokonék hoztak még egy cukkinit és egy padlizsánt, ezt is megsütöttük még a husi és a virsli után a tárcsában maradt megpirult olajos pácban, isteni lett. Több réteg bundakabátot öltve magunkra kint az udvaron (bent a házban sem volt melegebb, mert nem fűtöttünk végül be) nekiláttunk a vacsinak. Kb. a felénél tartottunk, amikor népes embersereg sétálgatott a faluban lefele: Kisvaxék, Gézáék és vendégeik. Mivel előzetesen mindenkit meginvitáltunk, hogy térjenek be, az emberfolyam bekígyózott az udvarba, ahol annak rendje és módja szerint meg is lettek kínálva mindenféle enni- és innivaló ínyencséggel (csak az utóbbiakból kértek).

Gézáék ezen barátaival még nem találkoztunk, így természetesen bemutatkoztunk egymásnak. Egyik barátjuk amikor elárulta a nevét, az állam lepottyant a földig, aminek okát meg is mondtam neki: a neve megegyezett egy közismert ember nevével. Kiderült, hogy ez nem véletlen: ő állt előttem, személyesen. Mivel nem sztárocskaként ismert az illető és mivel én sokkal inkább vagyok rádióhallgató, mint tévénéző, ezért az arcát idáig nem ismertem. A nevét is azért jegyeztem meg, mert az eddig általam hallott nyilatkozatai alapján nagyon szimpatikus volt nekem. Ez a szimpátia a mostani találkozáskor csak erősödött. (Kisvax szerint ez igencsak látszott is rajtam: már-már rajongó tekintettel néztem vendégünkre. No igen, hajlamos vagyok erre. Pedig még csak nem is a Ghymes tagja, akkor rajongtam volna csak igazán!)

Estére ismét Szlovákfaluba voltunk hivatalosak, palacsintasütésre, egy fiatalember születésnapja ürügyén. Így Gézáékkal megbeszéltük, hogy ott találkozunk majd. Kedves Rokonékat is bőszen invitáltuk, hogy jöjjenek, de ők inkább haza indultak, a galádok. Így gyorsan bepakoltunk minden szennyes edényt, maradékot a házba, tőlük elbúcsúztunk (mert volt merszük tényleg hazamenni!!) és bringára pattantunk, áttekertünk Szlovákfaluba, természetesen még mindig az ezer réteg ruhával magunkon. Ott azzal fogadtak minket, hogy ezért vagy azért, mégse süssünk palacsintát. Így most zsinórban másodszor fuccsolt be az ilyen ígéretünk. Szegény gyerekek (szép számmal játszottak a füvön) pedig nagyon várták. Mondtuk, hogy bármikor nekiállunk: a tésztát max. 10 perc alatt bekeverem, negyed óra múlva kész az első palacsinta. De nem kérték. Ha nem, hát nem, nem erőszak. Így a szokásos beszélgetős estét töltöttük ott: Gézáék is ott voltak barátostul és sok más kedves kisfalusi és szlovákfalusi barát, ismerős. Közben Gézáék hazaindultak, de szóltak: ha mi is megyünk haza és nagy fényt látunk náluk, térjünk még be.

Nem hittük volna, hogy olyan későn még fogunk nagy fényeket látni és ébren levő embert találni, de így történt, ezért aztán Marsot hazavittük, elé raktuk a vacsoráját és még egy fél órácskára lenéztünk hozzájuk. Éjfél körül kerültünk ágyba, amit előzőleg ismét befűtöttem az ágymelegítővel. Nem volt szükség altatóra.

folyt. köv… 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.