Miután szombatra virradó éjszaka a Mikulás természetesen betért minden kisfalusi házba, ugyancsak szombaton délután testet is öltött. De nem csak ő: végigvonult a faluban három angyal, egy krampusz és egy rénszarvas társaságában. Betért elsősorban azokba a házakba, ahol gyerekek vannak, másodsorban oda, ahol idős emberek laknak. Már ahova be tudott térni: sok helyen zárt kaput vagy nagyon mérges kutyát talált és hiába énekelt a kapu előtt a népes társaság a krampusz gitár- és az angyalok csengettyűkíséretével, nem jött ki senki. Azért így is nagyon sok helyen sikerrel járt. És ahol sikerrel járt, ott örömet adott és kapott.

Természetesen volt puttonyában minden jó, piros alma, mogyoró.

Egyből körútja elején találkozott egy háromtagú családdal: szülők egy óvodás korú leányzóval. Ők nem is kisfalusiak és gyanútlanul sétáltak épp hazafele a kislány egyik barátnőjétől, amikor találkoztak a nagyszakállúval. Elképzelhető, mennyire meglepődtek! A kislány nagyon bájos volt: bátran elénekelte az összes mikulásos éneket, amit ismert. Még olyat is tudott, amit sem a Mikulás, sem kísérete nem.

Betértek a mi házunkba is, ahol a fiaink ugyan nem énekeltek, de nem kis meglepetésünkre Miki előhozta a szájharmonikáját és elfújta rajta a Hull a pelyhest.

A gyermekek öröme és csodálkozása megható volt: mindannyian őszintén bevallották, hogy jók voltak-e és mindannyian megígérték, hogy jövőre nagyon jók lesznek. De hasonló volt az idős emberek öröme is, akik nem tudom, láttak-e már ilyet Kisfaluban. Mindannyian azt kérték a Mikulástól, hogy tartsa meg jó szokását jövőre is. Reméljük, így lesz…

Végigmentek fönek, aztán lenek és végül megpihentek a falu közepén, a kocsmában. Ott már várták őket italokkal, de főleg egy nagy bogrács bőrpörkölttel. Ez az étel már készült nyáron a Főzőversenyen, akkor is nagy sikert aratott. Vékony csíkokra vágott malacbőrből készül, jól fűszerezve és alaposan megfőzve, ettől aztán annyira ragadt a szánk, mint a körömpörkölttől. De hogy nehogy kalóriaszegény legyen, még volt benne velő és mindenféle gomba is.

Aki alaposan megnézi a képeket, annak esetleg föltűnhet némi hasonlóság az egyik angyal és énköztem, illetve a többi résztvevőről is talán úgy érezheti, hogy hasonlít egy picit egy-egy kisfalusi barátra, de ez csakis a véletlennek lehet köszönhető.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása