Szeptemberben most először sikerült végre egy teljes hétvégét Kisfaluban tölteni. Bár nehezen indultunk, mert megvártuk Miki edzésének végét, ami este 9-kor volt. Nem is normális dolog ez: egy edzést pénteken este 9-ig tartani. Így mikor végre hazajött, megfürdött, evett, már…

… várhatóan jövő hét elejétől kapható lesz az összes könyvesboltban :))) A grafika mellesleg az ImageChef honlapján készült, konkrétan itt.

minyike 2008.09.25. 15:13

Őszi ruha

Úgy gondoltam, hogy az ősz beköszöntével valami barnás-pirosas-sárgás árnyalatot fogok felölteni. Ehhez a tervem szerint régi őszi képekhez nyúltam volna vissza, mert idén még (szerencsére) nem jött el a fák leveleinek színesedése. Aztán a nyár közepén rámköszönt ezen…

minyike 2008.09.24. 16:03

Idei Nyúlaink

Elég kevés szót ejtettem idén a Nyúlainkról. (Tudom, hogy azt a szót, hogy nyúl, csak egyes számban szokták hosszú ú-val írni, de nálam ők a Nyúlak, így hosszú ú-val és mivel ez tulajdonnév, nagy N-nel.) Mert az igaz, hogy kiestek a kegyeimből akkor, amikor nem gondozták a…

minyike 2008.09.23. 08:04

Szavazás II.

Mivel a hétvégén a gyulai áztatás miatt nem voltunk Kisfaluban, egy régi témával foglalkozom most. Még augusztusban szavazásra bocsátottam két kérdést, azóta pedig mélyen hallgattam róluk. Rég itt volt már az ideje, hogy eredményt hirdessek. 1. Hány méter hosszú a…

minyike 2008.09.22. 07:24

Szülinapocska

Bizonyos kedves kisfalusi ismerőseim éppen ma, éppen ketten, éppen két esztendősek, úgyhogy Isten éltesse őket sokáig! Szüleiknek pedig üzenem, hogy a lángosos zárva volt.

süti beállítások módosítása