Elég kevés szót ejtettem idén a Nyúlainkról. (Tudom, hogy azt a szót, hogy nyúl, csak egyes számban szokták hosszú ú-val írni, de nálam ők a Nyúlak, így hosszú ú-val és mivel ez tulajdonnév, nagy N-nel.) Mert az igaz, hogy kiestek a kegyeimből akkor, amikor nem gondozták a kicsinyeket, de attól még ők a mi idei Nyúlaink voltak. Részt vettek az életünkben, sokat kacagtunk és bosszankodtunk is rajtuk.

Az egyik említésre méltó esemény a párzás volt. A másodikként hozzánk került 3 Nyúl közül kettő bak volt és egy (ha jól emlékszem, szombati) napon ki is derült, hogy melyik kettő. Ugyanis az új Nyúlak közül éppen kettő aznap kitalálta, hogy vasúti kocsi lesz: kinéztem maguknak egy-egy mozdonyt és szorosan mögé tapadtak. Tényleg úgy néztek ki, mint egy-egy vonat: elöl a mozdony, hátul a kocsi, így vonultak egész nap körbe-körbe az óludvarban. Időnként a „kocsik” dobbantottak is egyet (bár én ilyet valódi vasúti kocsinál még sosem láttam), ezt a szokásukat később is megtartották, innen tudtuk később is, hogy kik a bakok. Mert ez a vonatozás csak egy napig tartott, nem tovább.

A másik, már a bosszantó kategóriába tartó esemény kétszer is megtörtént, nem zártuk be gondosan az óludvar kapuját és egy-egy Nyúl kiszökött. Azt nem tudom, hogy ugyanaz-e, mindenesetre mind a kettő fekete-fehér volt. Az első alkalommal ebből nem is lett nagyobb baj, mert nem akart elszakadni a többiektől, ott kóricált a kerítésnél, amikor észrevettük. Kinyitottuk a kaput és bekergettük (ott a kapu előtt csak két irányba szaladhatott volna el, de mindkét irányt elálltuk). Viszont a második alkalommal sajnos Mars vette észre először a szökést és nyilván úgy gondolta, hogy most ő kergeti meg egy kissé a nyufit. De ő nem nyitotta ki előtte a kaput. Mit ne mondjak, hatalmas hajsza kezdődött (persze először Marsot megkötöttük, a többi Nyúlat pedig bezártuk az ólba, hogy amikor majd őkelme visszakerül, ne tudjanak szökni). Éppen Ákossal voltunk csak ketten és próbáltuk a Nyúl által legjobbnak ítélt búvóhelyről kicsalogatni a szökevényt. Ki is jött itt aztán persze újra bement ott. Próbáltuk eleinte kíméletesen elkapni, többször sikerült is elkapnunk a hátán a bőrt, de annyira selymes volt a bundája, hogy minduntalan kicsúszott a kezünkből. Egy idő után két következtetésre jutottam: 1. Ki a francot érdekel az a nyavalyás nyúl? (Csupa kisbetűvel!) Menjen, ha akar! Mert én ugyan nem tudom megfogni. 2. Ha mégis netán meg tudom fogni, nem kímélem: a fülét kapom el.

Persze igazán föladni csak nem akaródzott és egy idő után sikerült is a tuti búvóhelyről kikergetni, de talált másikat, bár egy csöppet kevésbé tutit: a kerítés mellett ugrált, a bokrok alatt. Aztán arra is rájött, hogy kifér a kerítés alatt (itt tetőzött a „hagy menjen!” gondolatom). Ákos kiment az utcára, hogy bekergesse, én bent vártam, hogy visszamásszon a bokrok alá. Ez eltartott egy darabig, a nyúl ki-be mászott, közben dobbantott nagyokat (naná, hogy pasi volt!!). Végül csak sikerült elkapnom a fülét, de szerintem addigra már annyira elfáradt (én nemkülönben), hogy már azt sem bánta. Mindenesetre meg sem nyikkant, némán tűrte, hogy visszavigyem az ólba. A frizurája hagyott némi kívánnivalót maga után: tele volt mindenféle ragadós növényi darabokkal. De mire legközelebb feléjük jártam, már minden Nyúl tiszta volt és nem is lehetett megállapítani, hogy melyikük volt a szökevény.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.