Ez is egy nagyon régi történet, sokszor elhangzott már, tán még foga is van, de egyszer ezt is le kell írni.
Miután megvettük a házat és elkezdtünk járogatni Kisfaluba, nagyon kíváncsiak voltunk, hogy ugyan kik is lehetnek a szomszédaink. Érdekes, valahogy úgy emlékszem, hogy a jobb oldali szomszédaink nem izgattak annyira, de nem tudom már, hogy miért. Talán azért, mert elmesélték a falubeliek a történetüket és így mindent tudtunk róluk? De a bal oldali szomszéd annál inkább kíváncsivá tett minket: kik lehetnek? Valahogy úgy alakult, hogy nagyon sokáig nem találkoztunk velük, mindig elkerültük egymást.
Akkoriban állt a ház előtt, a ház és a kerítés közötti kb. 2 méteres részen egy hatalmas fenyőfa, csakúgy, mint Kisfaluban még ma is sok ház előtt áll ilyen. Mint később megtudtuk, még a háború előtt a kastélytulajdonos Jankovich a faluban mindenkinek adott fenyőmagot, amit a falubeliek, hogy szépen mutasson, rendre a házuk elé ültettek. Mit gondoltak ők arra, hogy jópár tíz év múlva ezek a fenyőfák mekkorára fognak nőni! Mi megmértük, ha jól emlékszem, 34 méter magas volt. Tehát nagyra nőttek, ez még nem lenne baj, de a gyökereik is nagyra nőttek. Olyan nagyra, hogy több helyen, nálunk is, elkezdték ezek a gyökerek emelni a kerítést, rosszabb esetben a házat is, repesztették a falakat. Vérzett a szívünk, de muszáj volt kivágni. Na de ez nem olyan egyszerű. Mint említettem, a ház és a kerítés között csak kb. 2 méter van, ráadásul a mi oldalunkon húzódik a villanyvezeték, nagyon óvatosan kell az ilyen dolgokat kezelni, hogy a dőlő fa ne vigyen magával se házat, se kerítést, se villanyvezetéket.
A megvalósítás úgy kezdődött, hogy Lajos fölmászott a fa törzsén és elkezdte az ágakat levágni. Az elején ez még nem volt nehéz, de egyre följebb kellett másznia. Akkor már odakötötte magát a fához és a levágott ágakat kötéllel eresztette le. Így szépen lassan eljutott odáig, hogy ott maradt a fenyőfa szinte csupasz törzse, amit már „csak” ki kellett vágni úgy, hogy a megfelelő szögben dőljön.
Segítségül hívtuk apukámat. Az ő eredeti szakmája lakatos volt, később villamosmérnök lett, emellett főbarkács, avagy Mekk mester. Vagyis: mindenhez értett, legalábbis így gondolta. És erre büszke is volt nagyon.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy az alatt a röpke másfél év alatt, ami eltelt a ház megvásárlásától apukám haláláig, minden jelentősebb munkánál az ő segítségét kértük, mert valljuk be, valóban nagyon sok mindenhez értett.)
De ettől még nekünk bizony fájt a fejünk, hogy hogy is lehet azt megoldani, hogy egy ekkora fa pont oda dőljön, ahova kell. Mivel engem akkor pont elkapott a menetrendszerű derékfájás, azon a hétvégén nem voltam Kisfaluban, Lajos ment apukámmal, de apukám már első este hazament. Ahogy hazaért, hívott is telefonon, hogy elmesélje, hogy is volt a fa kivágása.
És akkor derült ki, hogy végre-valahára megjöttek a szomszédaink is. Apukám elmondása szerint a szomszédék idősebb emberek, akiknek van egy extrém fia, aki mindig nagyon örül, ha valami különlegeset csinálhat. Most is igen örvendezett, hogy a szomszédjukban éppen egy ilyen extra dolog zajlik és szeretett volna részt venni benne. Ezért apukám megengedte neki, hogy egy picit segítsen a fűrész kezelésében. Meghallgattam a történetet és ismerve apukámat, aki szerette a dolgokat úgy beállítani, hogy nélküle és az ő szaktudása nélkül semmi sem sikerülhet, nagyon vártam a történet Lajos-féle verzióját is. Erre másnap estig kellett várnom, amikor is kiderült az igazság: A szomszédék extrém fia maga a szomszédunk, szó sincs idős szülőkről (vagyis persze hogy vannak szülők, de a ház nem az övék) és úgy nagyon mellesleg erdész, aki miután meghallotta, miről van szó, átjött, megnézte a fát és hogy hova kell neki dőlni, hipphopp befűrészelte az éket, kirúgta, és láss csodát, a fa pont oda dőlt, ahova dőlnie kellett.
Ismét előjön egy olyan véletlen, ami nem lehet véletlen: a szomszédék egy „extrém” erdésszel, az ő szakértelmével pont azon a hétvégén jelentek meg először az életünkben, amikor a legnagyobb szükség volt rájuk.
Egyébként a fa később új életre kelt: fölfűrészeltettük és abból lett a kerítésünk. Sőt, nem csak a kerítésünk, hanem az ötletből egy matematikai versenyfeladat is:
Szeretnénk egy kerítés elkorhadt léceit 2,5 méter hosszú szakaszon 3 cm vastag új lécekre kicserélni. Az egyik fa törzse éppen megfelelő magasságú, és belőle egy 30 cm átmérőjű kör alapú egyenes henger használható fel. A kapott léceket szorosan egymás mellett szeretnénk felállítani úgy, hogy a szélesebb oldaluk nézzen befelé. Elkészíthető-e a kerítés, ha veszteség nélkül tudjuk méretre szabni a fatörzset?
Persze nálunk nem volt tökéletesen kör alapú a nem tökéletesen egyenes henger és nem szorosan raktuk őket egymás mellé, de ettől még kétségkívül a mi fenyőfánk ihlette ezt a feladatot.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.