2008.04.22. 18:49
Mezőgazdasági rovat, 16. hét (2008)
A borsó kidugta fejét a földből, a hagymám szépen hajt. A többi magtól nem sokat lehet még várni, hiszen a répa és a petrezselyem nagyon lassan kel, a spenótról ezt nem tudom, de azt a múlt héten vetettem csak el.
A szilvafákról már lehullott a virág, most a meggy van soron a virágzásban. A kapunk mellett nőtt rengeteg meggy vadhajtás, nagyon sűrűn, elvétve volt rajtuk egy-egy szem, amolyan apró, de nagyon ízletes cigánymeggy-féle. Tavaly Lajos rendesen megritkította, mert már az eperfánkat is elkezdték elnyomni, csak egyet, a legerősebbet hagyta meg közülük. Ezen az egyen viszont most annyi virág van, mint idáig az összesen együtt sosem. A másik, ültetett meggyfa is virágba borult, a körtefa viszont most bontogatja bimbóit, azon is rengeteg virág lesz néhány napon belül. A diófán már vannak barkakezdemények, az eperfák is rügyeznek rendesen.
Nálunk Kisfaluban egyébként, az északi országrész, a folyó közelsége és a hegy lábánál levő völgyben fekvés miatt minden kb. 2 héttel később érik, nyílik, mint máshol. És vannak olyan gyümölcsök, amik a hűvösebb időjárás miatt meg sem nagyon teremnek. Ennek a késésnek bizonyos szempontból előnye is van: a májusi fagyok nem tudnak akkora kárt tenni a már érőre fordult gyümölcsökben. Igaz, ezek a májusi fagyok viszont keményebben tudnak lenni, mint máshol. Mint például tavaly, amikor május elején –10 fok volt.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Beszólások