2008.05.06. 17:38
Mezőgazdasági rovat, 18. hét (2008)
A spenót között találtam néhány paradicsomkezdeményt is. Ez rendesen az előző évi földre hullott paradicsomból szokott kikelni és meg szoktam hagyni, később átültetem és ugyanakkor fordul termőre, mint a piacon vett palánta. Lassan itt az ideje a paradicsom- és paprikapalánták elültetésének is. Néhány éve még rendszeresen megtettem ezt május 1-je környékén, de tavaly megjártam: mind megfagytak. A falubeliek mondják is, hogy az első fagyosszentek előtt nem érdemes kiültetni. Azt hiszem, idén megfogadom a tanácsukat.
A fákról már lehullott az összes virág és mutogatják magukat a kis gyümölcsök: meggy, szilva, körte. Reméljük, nem kapnak már nagy fagyot. A dió- és az eperfa is elkezdett hajtani, és előttünk-mögöttünk az akácerdő is kizöldült már szépen. A zöld mindenféle árnyalatát pillanatnyilag az orgona lilája és fehérje bontja meg.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Beszólások