Pénteken, ahogy megérkeztünk, csöngött a telefon: T.Ági hívott minket, menjünk át hozzájuk. El is indultunk, de ez, mint általában nem ment egyszerűen: útközben két megálló is volt, Ilonkanéni cicái és Esztinéni kutyái, libái. Ágiéknál kiderült, hogy nagy esemény van az Egyesület életében: a Kisfalut támogató multicég fölajánlott Kisfalunak egy fa játszóteret! Ehhez kellene megtalálni az alkalmas területet. Fölmerült egy hely: az Önkormányzat mögötti telek, amit a tulajdonosa szívesen eladna és az Önkormányzatnak (így az Egyesületnek is) elővásárlási joga van rá. Ezt a területet kellene szombaton reggel 10-kor az Egyesület jelen lévő tagjaival együtt megnézni.
Így szombaton 10-kor szép számmal összegyűltünk a helyszínen. Megnéztük a telket és elhangzottak az érvek pro és kontra. Ellene nagyon kevés érv gyűlt össze:
  • nincs kint az út mellett, tehát nem lehet az útról látni;
  • nincs közel a kocsma;
  • mivel nem az Önkormányzaté, meg kell venni – nyilván ez a legnyomósabb érv.
Mellette viszont annál több az érv:
  • nincs kint az út mellett, tehát nem lehet az útról látni;
  • nincs közel a kocsma;
  • nagy a terület, ráadásul mindkét oldalon mellette önkormányzati terület van (amelyek önmagukban nem alkalmasak erre a célra, de ezzel a területtel együtt igen), tehát a bővítés folyamatos lehet az anyagi helyzet függvényében;
  • ott áll mellette az Önkormányzat épülete, amiben van áram, víz, férfi-női vécé, konyha, fürdőszoba és még jó pár, jelenleg kihasználatlan helyiség;
  • kint az udvaron is van két jó állapotú, használható budi;
  • mivel már most is be van kerítve, bármikor be lehet zárni.
Egy másik, önkormányzati terület is szóba jött, rögtön az Önkormányzat mellett, de ez a terület
  • nagyon kicsi és nem bővíthető;
  • a villanyos távvezeték alatt van, így nem lehetne rá játszóteret építeni;
  • viszont: nem kéne megvenni és az út mellett van, igaz, itt is messze van a kocsma.
Végeredményben nem csak játszóteret, hanem közösségi teret is szeretnénk, szaletlivel, tűzrakó hellyel, padokkal, így megszületett a döntés: meg kell vennie az Egyesületnek ezt a telket. Így az Egyesület és az Önkormányzat közösen fogja a tulajdonost megkeresni a vételi ajánlattal, abban bízva, hogy az árból is lehet alkudni és részletfizetést is lehet kérni. Így a következő, legsürgősebb teendő: még a multicég látogatása előtt közös erővel le kell a telket kaszálni, rendbe kell tenni. Arról is döntés született, hogy a közepén vadon növő akácost egyelőre ott kell hagyni, mert jó lesz árnyékadónak.
Egyből be is indult a tervezés, hogy minek kéne lenni ezen a közösségi téren: a játszótéren legyen mászóka, hinta, csúszda, homokozó. A szomszédos önkormányzati területen levő, évek óta kihasználatlan kukoricagóré alja sima beton, ezt is ki lehetne takarítani és pl. tekepályát vagy egyén golyójátékra alkalmas pályát lehetne rajta kialakítani. Már csak idő, pénz és lendület kell a megvalósításhoz, de ahogy a dolgok alakulnak, úgy tűnik, ezek meglesznek.
Az önkormányzati tulajdonú, de kicsi és távvezetékes terület hasznosítására is született ötlet: parkosítani lehetne és egy vagy akár több információs táblát elhelyezni rajta a falu történetéről, környékéről.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisvax 2008.06.11. 09:02:54

De tök jóóóóóóóóóóóóóóó:o).
Mindent elolvastam visszamenőleg is:o)
süti beállítások módosítása