2008.06.23. 10:09
Nyuszigyászok
Kisfaluban találkoztam Marsikanénivel és elmeséltem neki az esetet. Ő pedig azt mesélte el, hogy nála is előfordult már nem egyszer, hogy elpusztult egy anyanyúl és egy egész alom maradt utána, de neki sikerült őket fölnevelni. Igen ám, de akkor egy egész alom melegíthette egymást, nem csak magára maradt egy picike. És akkoriban volt még tehenük és ő minden alkalommal frissen fejt tehéntejet tudott adni cseppentővel a kicsiknek. (Mesélte azt is, hogy amikor már nagyobbak voltak a nyuszik, mindig, amikor meghallották, hogy surran a tej fejéskor, már szaladtak oda.) Én pedig időnként tudnék csak adni nekik szlovákfalusi friss tejet, különben meg maradna a bolti tej, azzal meg nem sokra menne szegény pára.
Nem tagadom, megviselte lelkemet az eset. Vasárnap este pedig visszaérkeztünk Kisfaluból és anyósom azzal a hírrel fogadott minket, hogy a másik nyuszi is megellett szombaton. Született 8 kisnyuszi és még aznap el is pusztult mind. Hát nem javított a lelkiállapotomon. Csak arra tudunk gondolni, hogy igaz volt, amit mondtak: nem szabad ilyen közel az elléshez bolygatni őket, mert akkor eldobhatják a kicsiket. Azt is hallottuk, hogy gyanúra adhatott okot, hogy egyáltalán nem készítettek fészket, egyik sem. Ráadásul mind a négy nyuszi első anya, lehet, hogy jobb lett volna már „gyakorlott” anyanyuszikat hozni.
Most már csak a maradék két nyusziban reménykedünk, nekik még elvileg 1-2 hetük van hátra. Hátha. A cél érdekében valószínűleg még a Kisfaluba költöztetésük időpontján is módosítani fogunk: ne legyenek többet bolygatva az ellésig.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Beszólások