minyike 2008.07.23. 20:06

Nem így képzeltem

Amikor két napja azt mondtam, hogy Nyarat akaroooook!!!, akkor nem egészen így gondoltam:

És nem is így:

De nem is egészen így:

Történt ugyanis, hogy valamikor éjjel elkezdett esni az eső. Azóta hol esik, hol szakad, hol ömlik, hol szemengél (ez a legritkább), de folyamatosan hull a folyékony égi áldás. (Áldás?? Ki találta ezt ki?) És mellé a külső maximum hőmérséklet 15,8 fok volt.

Ezért aztán megszületett a döntés: a mai ebéd ne a gázon, hanem a sparhelten főzessék meg, a sparhelt melegével elősegítve a benti hőmérséklet 20 fok körülire emelését. Ebéd után pedig felöltöztünk gumicsizmába, kapucnis nagykabátba és egy rövid szemlekörútra indultunk a faluban. Az első dolog, amit megállapítottunk, hogy az autó jobb első kereke elsüllyedt egy két éve betemetett, tehát (elvileg) már jól ledöngölt árokba. A másik, hogy zúg a patak. És mivel 2002 augusztusában ez az amúgy kedvesen csordogáló kis patakocska folyó méretűre duzzadt, ezzel jelentős károkat okozva a faluban, siettünk megnézni, mi is a helyzet. Az akkori árvíz után a faluban kitakarították és rendbehozták a patakmedret, emiatt ez a nagy mennyiségű csapadék most akadálytalanul tud folyni, igaz, itt-ott kb. két méter szélességűre duzzadva, de legalább nem rombolva.

Így aztán most bent ülök a (meleg) szobában, várom, hogy végre elálljon az eső és továbbra is: Nyarat akaroooook!!!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása