Ezen a héten 5 kamaszfiam van: a saját kettőmön kívül nálunk vendégeskedik Miki fiunk 3 osztálytársa, a maguk feneketlen bendőjével. Ez az egész arról szól, hogy jobban érezzék magukat a nyáron. Körbenyaralják egymást. Ez nekik is jó, nekünk is jó: igaz, most egy hétig…

No persze a hétvégék nem maradtak el, sőt, csak épp két hétvége beszámolójával maradtam el én. Merthogy annyi minden más volt ez alatt az idő alatt az életemben. És ahogy a dolgok alakulnak, lesznek is, de hogy ezt tetézze, ráadásul két kötetet is nyomdába kell küldenem nagyon…

Egy téli hétvégén barátok vendégeskedtek nálunk Kisfaluban. Ők szerették volna megnézni a gátat a Folyón, mert 3 éve már jártak arra és mi is kíváncsiak voltunk, hogy épül a hallépcső. Odaértünk a gáthoz és egy lüke kis kutya ott volt bent a középső pillér mellett,…

minyike 2008.07.02. 08:21

Csodás cicák

1. Ez a történet még az első, 2001-es őszön esett meg. Az őszi szünetben még új volt nekünk a környezet és egy nap egy jó nagyot sétáltunk, hogy fölfedezzük a Folyó partját és a határ vonalát. Ahogy a folyóparton sétáltunk, valahonnan nyávogást hallottunk, de nem…

süti beállítások módosítása