Sokan azt mondják: de jó nekem, szinte az egész nyarat Kisfaluban tudom tölteni. Én pedig sokszor mondom: de jó másnak, mert ugyan kevesebb időt tölt itt, de akkor nyaral, én viszont egész nyáron dolgozom, a munkámat hozom ide is. Mielőtt úgy tűnne, hogy sajnáltatom magam, leírom egy tipikus nyári kisfalusi hétköznapomat.

(A tipikus azt jelenti, hogy nincs szoros határidős munkám, ami mindent félretesz és azt is, hogy nem csinálok épp mást, azaz nem pakolom ki például burkolás előtt az egész kamrát. És azért hétköznapot írok, mert ha csak tehetem, hétvégén nem dolgozom, legalábbis kenyérkereső munkát nem végzek.)

9-10 körül szoktunk fölkelni. Ebben még az sem akadályoz minket, hogy állatokat tartunk: őket este mindig úgy zárjuk be, hogy kapnak az ólban is élelmet és vizet, és az évek során azt tapasztaltuk, hogy nem történik semmi bajuk attól, hogy nem hajnalban engedjük ki őket az ólból. Tehát fölkelés (és hogy is mondjam szépen, „fürdőszoba-használat”) után az állatok kiengedése és ellátása jön. Ez az ellátás nem bonyolult: a kecskék láncát leszúrjuk egy alkalmas helyre, ahol sok és kövér a fű, a nyuszikákat kiengedjük az ólból az udvarukba és adunk nekik friss vizet, frissen kaszált zöldet.

Ezt követi a komótosan elfogyasztott reggeli, ami előtt, ha csak tehetjük (tehát: nem kell autózni), legurítunk egy kis kupica pálinkát. Reggeli után rendrakás, mosogatás, ebéd odakészítése és elkezdek dolgozni. Ha még nincs legalább fél12, akkor a szobában, de ha már elmúlt féldél, akkor kint a tornácon. Ezt megtehetem, mivel laptopon és mobil-internettel dolgozom. Itt nagyon kellemes: féldél után már nem süt ide a Nap a hőmérséklet pont megfelelő, gyenge szellő lengedez, a kecskékre és nyuszikra, ha kinyújtom a nyakam, rálátok, Mars pedig valahol a közelemben heverész, néha megjelenik egy simogatásra. A madárdalt most épp az erdő fölött található dűlőben dolgozó kombájn zaja zavarja meg időnként, de ez is hozzátartozik a vidéki élethez. Na meg egy-egy kecskemekegés, békakuruttyolás, délután fele már tücsökcirpelés is. Nagyon ritka egy-egy autó vagy magasban elszálló repülőgép hangja.

 Időnként fölállok, az ebéd állapotát ellenőrizni. Általában egyszerűen elkészíthető ételeket főzök: ma épp lecsót, de sokszor van ilyenolyan tészta, paprikáskrumpli, mindenféle főzelék, a kissé bonyolultabbak közé tartozik a bableves, tavalyi nyusziból vagy libából készült sült, pörkölt, paprikás, raguleves vagy húsleves. Ezeket több-kevesebb időre ott lehet hagyni, hagy főjenek-süljenek és igyekszem nem egynapi adagot készíteni, hogy ne kelljen minden nap főzni.

Ahogy itt ülök, pont kilátok az utcára és időnként fölbukkan egy-egy kedves ismerős. Ilyenkor köszöntjük egymást, elbeszélgetünk egy cseppet. Gyakran gondolnak az erre járók az állatainkra is: hoznak a nyusziknak konyhai hulladékot, a kecskéknek útközben letépett akácágat, ha nincs kutyájuk, Marsnak is csontot, miegymást.

Késő délután családi programként gyakran lebringázunk a folyóhoz kutyástul fürdeni egyet. Ez általában már a nagy meleg elmúltával szokott történni. Utána zuhany a hordó alatt a kellemesen fölmelegedett vízben, vacsora. 8-9 körül bezárjuk az állatokat és… de ezt már megírtam a múlt héten. Vagy, ha nem történik semmi említésre méltó, akkor kiülünk a tornácra egy-egy pohár itókával a kezünkben és beszélgetünk. Éjfél körül vonulunk be a kellemesen kihűlt vályogfalú házba, lefeküdni.

Szeretek a tornácon ülni és dolgozni, piszok jól érzem itt magam. Idilli? Az. Legalábbis szerintem az.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.