minyike 2008.08.12. 11:37

Szavazások I.

Már régóta szerettem volna szavazásokat indítani itt a blogban, de nem igazán tudtam, hogy hogy kell. Most viszont két egymás utáni napon két kérdés is fölmerült, így lázas kutatásba kezdtem a kivitelezés módja után és találtam is egy megoldást. Azért még majd keresek más megoldásokat is, mert ennél a fajta szavazásnál pl. az állást csak én nézhetem meg. Íme a két kérdés:

1. Hány méter hosszú a Pünkösdfürdői Strand nagymedencéje?

Vasárnapi vendégeink között vetődött föl ez a kérdés (mi a gyerekkorunk nyarait rendre ezen a szép strandon töltöttük) és végül a nézeteltérés fogadássá fajult. Mi már tudjuk a végeredményt, de gondoltam, megszavaztatom Olvasóimat.

2. Kell nekem Kisfaluban mosogató?

Azt mondja az uram, Lajos tegnap este: most, hogy minden le lesz burkolva, nem fogja visszaállítani a mosogatót, hanem elkezdi építeni a konyhapultot. És ha épít, útban lesz a mosogató, ő pedig nem fog ezerszer ki- és bepakolni. Megfagyott az ereimben a vér. Aki ismeri Lajos kapkodós építési stílusát, pontosan tudja, hogy ez nagyon sokáig tartó mosogató-nélkülözést jelent. És addig mi lesz? Válasz: ha már ennyi ideig kibírtam mosogató nélkül, kibírom még egy „kis” ideig. Különben is, nagyanyáink idejében sem volt mosogató, mégis leéltek egy életet. (Ezt kapásból cáfolom: mindkettőnk nagyanyáinak életük alkonyán igenis volt mosogatója.) Így most szavazásra bocsátom a ezt a kérdést is. Ráadásul ennél a típusú szavazásnál állítólag lehet még válaszokat hozzáadni, bár elképzelésem sincs, hogy hogy.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisvax · http://kisvax.blogspot.com/ 2008.08.12. 13:42:24

Köszi a boyler izét!♥
Javaslom Lajosnak, hogy ok, ne legyen mosogató a pult építési munkálatai alatt, de akkor mosogasson ő.
Tizenx év alatt többnyire Te mosogattál, ha ez egy enyhe kis átmeneti időszak, miért ne tehetné ő, miközben nagyanyja emlékére is tiszteleg?:)
Jujjjj, át ne add a javaslatom, mert többet nem kapok puszit tőle:)

minyike · http://enkisfalum.blog.hu/ 2008.08.12. 13:57:07

Ezt én is fölvetettem, hogy mosogasson ő (mégis kaptam azóta tőle puszit :))), de egy kurta, de határozott NEM volt a válasza.

Era 2008.08.12. 18:11:04

Szegény Lajos!! Úgy tűnik alul maradsz. Bocs Laja, de én is dobtam egy IGEN-t, remélem azért a barátság megmarad!!
Azért mindkettőtöket szeretlek, ne feledd!!!
süti beállítások módosítása