Szombaton az ország egy másik szegletében lezárult a szomorú családi okok mostani folyama, így a család némiképp megnyugodott. Viszont ez a hétvége sem lett teljes egészében Kisfalué. Mi két hete úgy hagytuk ott a házat, hogy utána két hétvégén is menni fogunk, viszont a következő szombaton munkanap, tehát a fiúknak iskola lesz, így nem tudunk menni. Ezért elhatároztuk, hogy ha csak egy (vagy fél) napra is, vasárnap elnézünk Kisfaluba.

A legfontosabb napirendi pontunk a sparhelt visszahelyezése volt, mert a mostani tervek szerint a hosszú hétvégén én csak Marssal kettesben megyek Kisfaluba és azért mostanában a szép idő ellenére is be kell fűteni, mi meg ketten ugye nem tudjuk bevinni a szerkezetet a konyhába. Viszont a falu ezen a hétvégén újabb jelentős szépülési állomásához érkezett (erről írni fogok külön) és mint kiderült, ez szombaton nem ért véget, vasárnap is folytatódott, így én lementem segíteni, amíg még lehetett (ebben még némileg hátráltatott Géza erőszakkal belémtuszmákolt pálinkája). De az én három fiúm nélkülem is van olyan ügyes, hogy bevitték a már kikormolt sparheltot, ezzel persze tetemes koszt hagyva maguk után. A takarítás természetesen rám várt, de az új burkolatunkat álomszerűen könnyű volt föltakarítani, főleg a régi betonpadlóhoz képest.

Egy kicsit még élveztük az őszi gyönyörű napsütést, majd még meglátogattuk az egynapos hatosikreket (erről is írni fogok) és indultunk is vissza Pestre. Természetesen a mostanában már szokásos szlovákfalusi megállóval. Ugyanis ott az ismeretség már olyan mély lett, hogy nem telhet el úgy a hétvége, hogy több dolgot el ne kellene intézni. Most pl. a ránk bízott garanciában cserés horgászbotot és a múltkor kapott temérdek mennyiségű barack ládáját vittük vissza jogos tulajdonosaikhoz, valamint a már szintén szokásos tojásmennyiséget szereztük be. És hosszú idő után újra sikerült elmennünk házitejért. Meg is jegyezték, hogy rég láttak minket, de ez az ősz eleje már csak ilyenre sikeredett. Még meg szerettük volna látogatni Mekit és Mukit, de mire erre került volna a sor, már besötétedett, így aztán elindultunk Pestre. Sebaj, nemsokára jön az őszi szünet és egy teljes hetet Kisfaluban tölthetünk, akkor mindenképpen meglátogatjuk őket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lily · http://ficsergo.blogspot.com/ 2008.10.13. 19:45:59

Jó hogy újra "itt" vagy. :)
Egy napra is lám érdemes lemenni. Nekünk már hiányzik a Balaton... de már idén csak egyszer megyünk le, ha kész lesznek a munkálatok (nincs fűtési lehetőség).
Várom az ígért beszámolókat. :)

minyike · http://enkisfalum.blog.hu/ 2008.10.14. 11:38:01

Köszi, Lily, a szavaidat, nagyon jól estek :)
süti beállítások módosítása