2008.03.12. 09:55
A lourdes-i Szűzanya
Hogy ezt honnan tudom? Mint említettem, beállítottam a harang programozását. Már ezt is nagy izgalom kísérte, mert a szombati 4 órás mise előtt 3-kor és fél4-kor automatikusan kell harangozni, 4-kor és fél5-kor pedig kézzel, mert ennek pontos időpontja attól függ, hogy mikor lép be a pap a templomba, illetve hogy mikor veszi magához az ostyát. De a 3 órás és a fél4-es harangozás eddig egyáltalán nem volt beállítva, eddig ezt is kézzel csinálták, úgyhogy ez volt a puding próbája. Ezek után beültem a misére, hogy megnézzem (meghallgassam), hogy szól a hangosítás. Érdekes volt a közönség: 65 év alatt voltunk négyen, a pap, egy leányzó aki a szintetizátort kezelte, egy nő akit nem ismerek (ilyen is van!!!) és én. Ott hangzott el, hogy a fenti évforduló miatt az idei nagyböjt alatt a betegek és a 65 év felettiek ha kérnek, kapnak egyfajta balzsamot ott a mise alatt a fejükre és a kezükre, az egészségük érdekében.
Így aztán a mise így nézett ki: mindenki ült (állt, térdelt) a helyén, aztán áldozáskor mindenki fölállt és a botjára támaszkodó kezében morzsolgatva az olvasót kiment az ostyáért, majd visszaültek, végül megint egy emberként kikopogtak-csoszogtak a balzsamért.
Na, ez a balzsam jönne most nekem igen jól. Úgy letaglózott valami vírus vagy baci vagy akármi, mint még talán soha. Két napig fetrengtem magas lázzal, mára egy picit javult a lázhelyzet, de a köhögés súlyosbodott és bejött mellé a fincsi nátha, rendes takonymennyiségel. A beszéd igencsak nehezemre esik, örvendj jó nép, avagy bosszankodj, hogy nem pont most találkozunk. Mert töretlenül hiszek benne, hogy hétvégén Kisfaluban leszek, a szombati jó időben kiülök a kertbe és a tiszta levegőn végleg a gyógyulás útjára lépek.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Puccos 2008.03.13. 18:16:20
kisvax 2008.03.14. 08:41:15
Elképzelhető, hogy megyünk, de akkor nem nagyon eresztenélek össze a manókkal, ha nem haragszol! Ha olvastad, írtam, december közepe óta nem voltak betegek, előtte viszont 4-szer is, így nem kockáztatnék.
De ismerlek, ilyenen nem sértődsz meg, ugyeeeee?
De én is tudom, Kisfalu levegője, A Kisfalu-patak szele, a szilvapálinka rohamos javulást fog eredményezni!