2008.04.16. 18:45
Történt valami
Ez egy lelkizős bejegyzés lesz, az első ilyen, és remélem, az utolsó is egyben.A bevezető hosszú lesz, mert nálam egy történet csak akkor kerek, ha előtte hosszan bevezetem, én csak így érzem jól elmondva, vagyis ha „van foga”. Akit esetleg nem érdekel az én szokásos hosszú bevezetőm, tekerjen lejjebb az „A lényeg” című részhez.
Bevezető
Amikor elkezdtem a blogírást, nagy lelkesedéssel tettem, elsősorban a magam örömére, de remélem, másokéra is. Ismerve magam, azt tudtam, hogy ez a kezdeti lelkesedés egyszer lankad, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar és ilyen okból.
A legfontosabb dolog, amit szem előtt tartottam, hogy mi, akik nagyon szeretjük ezt a falut, szeretnénk megőrizni a nyugalmát, hiszen főleg ezért szeretjük. Semmiképpen sem szerettem volna a falut reklámozni. Ezért is ügyelek arra nagyon, hogy sem a falu neve, sem a szomszédos falvak neve nem hangzik el (íródik le). Hiszen ez a blog szólhatna akármelyik faluról is, a fő célom az életérzés bemutatása volt. Ettől persze ha valakinek Columbo-vér folyik az ereiben, hosszas nyomozással kiderítheti, de legalábbis valószínűsítheti, hogy melyik faluról van szó.
Azt látom a statisztikában, hogy elég sokan olvassák a blogot és azt is tudom, hogy az olvasóközönség csak részben egyezik azokkal az emberekkel, akiknek szóltam a blogról. Nem mindenki olvassa, akinek szóltam és sokan olvassák idegenek is, hiszen a blog publikus és adtam is neki néhány címkét, ami alapján ide lehet találni (falu, élet, vidék). És aki erre jár, időnként kommentezik is: az ismerős ismerőse, vagy egy idegen, aki megosztja a véleményét velem. Mielőtt belevágtam, gondolkodtam, hogy publikus legyen-e, vagy zártkörű, de ha ezt az inkognitómegőrző megoldást választom, akkor szerintem jobb, ha publikus: hagy olvassák mások is, akik hasonlóképpen éreznek és még olyan megjegyzést senkitől sem kaptam, hogy ugyan már, áruljam el a falu nevét. Másrészt ha zártkörű, akkor kényelmetlen olvasni: rendszeresen be kell jelentkezni és lehet, hogy ettől néhányan el is szoknának.
Megtaláltam a különbséget a napló és a blog között, habár a blogot internetes naplónak nevezik: a naplójának az ember mindent elárul, de egy publikus blogban minden szót kétszer meg kell gondolni, mielőtt leírom. Volt már rá példa, hogy megírtam egy bejegyzést, publikáltam, aztán kikapcsoltam, készültem lefeküdni, de a kádban valami eszembe jutott, hogy ezt mégsem így kellett volna, újra bekapcsoltam a gépet és korrigáltam.
(Biztos sokan elgondolkodnak rajta: ha állandó munkatúltengésben és időhiányban szenvedek, legalábbis erről panaszkodom, vajon mikor írom a blogot? Alvásidőben. Ugyanis amióta a blog megvan, rendszeresen nem hagynak aludni a gondolatok, hogy miket kéne ide írni, vagy hogy kéne még az arculatán változtatni. Így vagy késő este írom, amikor már mindenki alszik, vagy korán reggel, amikor még mindenki alszik. Hej, hol vannak már a hétvégi félkilencig tartó alvások!!)
Az is nagy dilemma volt, hogy kinek beszéljek a blogról. Van egy bizonyos ellentét a faluban a tősgyökeres helybeliek és a „víkendesek” között (tisztelet a kivételnek), amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni. A helybeliek közül az idősekkel elég szoros a kapcsolatunk, de ők ugye nem olvasnak blogot. A vélemények, érzések, amiket leírok, egy „víkendes” gondolatai, ettől nem tudom elhatárolni magam. Így, legalábbis egyelőre, nem akartam a helyi lakosoknak erről szólni.
A lényeg
Április 15-én vettem csak észre, de még április 9-én fölkerült Kisfalu honlapján a vendégkönyvbe az egyik Kisfalusi Hírmondó, ahogy elnéztem, változatlanul. Aki föltette, nem vállalta a nevét, Kisfalusi néven írt (tehát bárki azt gondolhatná, hogy én voltam). És nem szólt nekem, nem kért tőlem sem véleményt, sem beleegyezést. És ez a tény erősen elbizonytalanított abban, hogy folytassam-e a blogírást egyáltalán, és ha igen, publikus maradjon-e. Vagy egészen egyszerűen csak magamnak írjam, egy doc fájlban – de be kell valljam, az erősen sarkall, hogy mások is olvassák. Mindenesetre a pennámból egy ideig kiapasztotta a tintát.
Reakcióim
Az első reakcióm hatalmas düh volt. Aztán pár pillanat alatt fölváltotta inkább valami mély elkeseredés, csalódás.
Ki lehetett? Első gondolatom az volt, hogy egy idegen, de rájöttem, hogy idegen nem lehetett, mert nem ismeri Kisfalu nevét, tehát a honlapját sem. Hacsak nem tényleg Columbo, de azt nem értem, mi abban a pláne, ha kinyomozza és oda fölteszi. Persze ez nem jelent semmit, rengeteg olyan emberi tulajdonság van, amit nem értek.
Tehát nagy valószínűséggel ismerős, barát volt. Lehetett kisfalusi is és nem kisfalusi is. Most kifejezetten kérek mindenkit, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, ugyanis elképzelésem sincs, hogy ki lehetett. Az is lehet, hogy valaki, akinek én szóltam a blogról, továbbadta másnak, de ezért nem ítélhető el senki, mert nem kértem senkit, hogy ne adja tovább, sőt, örültem is neki, ha terjed a híre. Bíztam (és bízom) benne, hogy az üzenetet, hogy a falu neve nem publikus, mindenki veszi. Egyvalakinek adtam felhatalmazást, hogy a blogon olvashatókat szabadon fölhasználhatja, de ő április 9-én tán még a blog létezéséről sem tudott, a felhatalmazás pedig csak a falutakarításkor történt meg, tehát ő nem lehetett.
„Kisfalusi”-nak küldtem személyes üzenetet is és itt is üzentem neki. Eddig nem vállalta föl magát. Bár az is lehet, hogy csak akkor egyszer járt erre is és arra is, illetve hogy a Vendégkönyvben nemlétező e-mail címet adott meg, akkor a személyes üzenet sem jut el hozzá. Végül ott, a Vendégkönyvben is megírtam neki, hogy legyen szíves, máskor ne tegyen ilyet.
Aludtam a dologra egyet és elolvastam végig, hogy mit tett föl oda. Az a Hírmondó nem tartalmazott semmi olyat, amit ne olvashatott volna el bárki, aki pedig idegenként arra jár, nem tudhatja, hogy én írtam. Viszont ott van a végén a blog címe. Ha én nem akartam, hogy ez fölkerüljön a falu honlapjára, megtette más helyettem. Bízom benne, hogy ez a dolog úgy ér véget (ha egyáltalán végetér valahogy), hogy az illető megkeres és azt mondja: bocs, nem gondoltam, hogy gond lesz belőle, legközelebb csak akkor teszem ezt, ha előtte megbeszéljük. Várom jelentkezését.
Végkifejlet
Miután ezt a bejegyzést megírtam (és ha már megírtam, közzéteszem), néztem ismét vissza a honlapra és láttam, hogy az oda írt bejegyzésemre válaszolt:
Kedves "minyon"(ha már így nevezed Magad)!
Tök igazad van!
Nem találtam az elérhetőséged, így csak a forrást tudtam megjelölni. Bocsi...bocsi...bocsi!
(Hát hogy nevezném magam, ha egyszer ilyen néven írok?)
Mindenesetre a bocsánatkérés megtörtént. És nem lettem okosabb: ebből leginkább arra tudok következtetni, hogy mégiscsak Columbo volt…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kisvaxx 2008.04.16. 20:10:30
Szerintem ez olyan szinten a virtuális illemtan be nem tartása, ami kifejezetten bárdolatlan viselkedésre vall.
Annak azért nagyon örülök, hogy folytatod a blogírást, hiába nem volt sok évig, mostmár hiányozna....
Most hirtelen felindulásból ennyi, lehet, hogy még írok erről...
Jó éjt!
Kedves Rokon 2008.04.16. 21:47:08
Ide viszont utána visszatehetnéd, mert egy jó kis írás volt, és most nem találom.
Puszi, Rokonok
Puccos 2008.04.18. 13:18:43