2008.06.17. 20:17
Mezőgazdasági rovat, 24. hét (2008)
Idén véletlenül olyan borsócsomagot vettem, amiben négyféle fajta van, amik nem egyszerre érnek. Bosszantott is, amikor észrevettem, hogy nem egyfajta, de most nem bánom, hogy nem egyszerre kell az összeset leszüretelnem.
Még szombaton kitéptem az először érő fajtát és leszüreteltem. (Másnap nagyon szigorú meósokat kaptam Zsengecsombor személyében: alaposan leellenőrizték, hagytam-e bennük borsószemet és diadalittasan mutatták, ha találtak. Márpedig találtak.) Ákos buzgón segített a szüretelésben, ennek következtében csak egy zacskó borsó került be szombaton a mélyhűtőbe, nem kettő. No azért került a ragulevesbe is belőle.
Vasárnap reggel, miután leesett az a jó kis eső, nem akartam, hogy a maradék borsó megrothadjon a gaz miatt, ezért kapucniban, gumicsizmában nekiláttam kigazolni. Biztos, hogy ha valaki látott, nem gondolt normálisnak: esőben gazolni? Később, ahogy az eső elállt, a második termésű borsóról is leszedtem az összes hasas hüvelyt és hipphopp kifejtettem, így jutott még egy kisebb zacskónyi a mélyhűtőbe.
Ezután még nekiestem a hagymának, ami eddig kimaradt az alapos gazolásból. Néhány paradicsomot most is följebb kellett kötnöm, sokat nőttek egy hét alatt és főleg: rengeteg már rajtuk a zöld paradicsom. A paprikáknak viszont nem tudom, mi a bajuk: szerintem nem nőttek semmit és eléggé pödörek a leveleik. Vagy betegek, vagy kevés vizet kaptak idáig, de mit csináljak, nem tudok locsolni minden nap, pedig a paprikának nem kevés víz kell. A bab viszont nő szépen, szerintem nemsokára elkezd virágozni.
Az eperfa beindult: potyog róla már az érett eper. Megkóstoltam néhány szemet, még nem az igazi, de van is még ideje, hogy érjen: sokkal több a zöld szem a fán, mint a fekete. Viszont a kis meggyfánk, amit már mi ültettünk, idén először bőséges termést hozott: az „egy a szájba, egy a tálba”, vagy inkább „három a szájba, egy a tálba” módszer alkalmazása után is maradt egy jó tálnyi meggy, amiből később finom leves lett.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Beszólások