Vasárnap annyira jó, nyári időnk volt, hogy úgy döntöttünk, padlókenés ide, fürdőszobaépítés oda, elmegyünk a Folyóhoz egyet fürdeni. Mert erősen lehet, hogy ez volt az idei utolsó alkalom erre.

Ákosnak nagyon tetszett a múltkori, híd alatti hely, amit a bringatúra alkalmával leltünk. Akkor nem találtuk meg az oda vezető szekérutat, de ez most egyből sikerült. Kicsit göröngyös, de szekérrel is, bringával is járható. Itt a part nagyon meredek, kb. 3 méter magas, aminek az oldalába valószínűleg horgászok faragtak (ástak) lépcsőfokokat, így lehet lemenni a vízhez, amibe még mindig meredeken szakad bele a part. Mars is boldogan velünk tartott és ilyenkor természetesen ő az első, aki belecsobban a vízbe. Kimászáskor pedig összevizezi az agyagos partot. Emiatt a bejutás nem bonyolult: az ember megáll a víz szélén, lép egyet és már bele is csúszott a vízbe. Kijutni annál nehezebb, de mindig lehet találni néhány növényt, amibe bele lehet kapaszkodni.

Mars folyamatosan követelte, hogy dobáljunk be neki valamit, ami után iramodhat. Ilyenkor, mint már írtam róla, ha magasabb partot talál, onnan ugrik be. Egy ilyen akcióját sikerült is videóvégre kapnom, ilyenkor kb. 1-1,5 méter magasból ugrik:

De az egyik alkalommal, amikor pont én dobáltam neki, valamiért úgy döntött, hogy nem szalad le semennyit sem, hanem onnan, a 3 méter magas part tetejéről egyszerűen beleugrott a vízbe. Természetesen ekkor nem volt a kezemben csőre töltött fényképezőgép, így ezt nem tudtam ezt megörökíteni, csak egy fényképen próbálom bemutatni, hogy honnan is ugrott (a piros nyíl jelzi a magasból ugrást, a kék azt, ahonnan egyébként ugrott):

Én föntről néztem tátott szájjal és lélegzetvisszafojtva, Lajos meg alulról, a vízből, hogy most mi lesz? Semmi különös: beugrott a vízbe, alig merült el valamennyire, beúszott a botért és hozta is ki. És várta a következő bedobást. Látszólag egyáltalán nem viselte meg ez a hatalmas, hasra érkező becsapódás. De valamiért mégsem ismételte meg többször ezt a mutatványt: visszatért a leszaladós-félútról beugrós technikához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lily · http://ficsergo.blogspot.com/ 2008.09.10. 21:18:20

Mégiscsak megüthette a víz a kis szelest. :) Lényeg hogy nem esett baja. Gyönyörű kutya.
süti beállítások módosítása