minyike 2008.06.19. 23:12

Átöltözködtem

Hát valljuk be, elég uncsi volt már az a régi ruha. És szürke is. Sokáig dolgoztam rajta, hogy le tudjam cserélni. És közben kerestem a megfelelő helyeket, hogy megfelelő képeket tudjak készíteni, amivel csinosabbá tudnám tenni ezt a ruhát. Ez lett belőle... Ha tetszik, ha nem,…

minyike 2008.06.19. 20:20

Gasztro-undorgrund

Mentségünkre legyen mondva: ezt a gasztropuccsot nem Esztinéni gyönyörű sárga, friss tojásai ellen műveltük. Szlovákvárosban, a piacon vettünk egy idős (szimpatikusnak tűnő, de így utólag teljesen biztos vagyok benne, hogy fogatlan) házaspártól méregdrága, apró, és, mint…

Az előzőleg megkezdett Állataink sorozattal még el sem jutottam a tavalyi évig (és szerintem már majd csak ősszel-télen fogok eljutni) és meg kell nyitnom a Mezőgazdasági rovat mellett az idei Állataink rovatot is. Ugyanis vasárnap Szlovákfaluban átvettük az előzőleg megrendelt 4…

Mivel éjszaka mostanában már nyitott ablaknál alszunk, vasárnapra virradó éjszaka 2-3 körül mindannyian egy röpke felébredéskor megállapítottuk, hogy esik az eső. Reggel, amikor fölkeltünk, még mindig esett és volt kemény 13,5 fok. Bent reggeliztünk és még mindig esett. Esett…

Az időjósok alaposan ránkijesztettek ezen az hétvégén: lehűlést, esőt, de vasárnaptól kezdődő felmelegedést jósoltak. Szerencsére ez csak kisebb részben teljesült. Szombaton reggel napsütésre ébredtünk és ugyan a levegő kissé hűvös volt, de a napsütés többé-kevésbé…

süti beállítások módosítása