minyike 2008.06.04. 10:17

Epres szombat

Még két hete, a búcsú után kiderült, hogy rá egy hétre, tehát a múlt hét végén, átmenetileg borul a miserend: vasárnap lesz a mise. Viszont erre a szombatra visszaáll minden. Tehát két hete át kellett programozni a harangot, de most szombaton vissza kellett állítani. 9-kor keltünk, a reggeli mosdás után mondtam Lajosnak, hogy reggeli előtt gyorsan leszaladok a programozást elintézni, 10 perc az egész és jövök vissza. De ő is szeretett volna jönni, hogy megnézze Esztinéni libáit, így ketten indultunk el, így reggeli előtt, röpke 10 percre. Ahogy azt Móricka elképzelte.
Először is elakadtunk Ilonkanéninél, aki épp epret pucolt, ajánlotta is, hogy kóstoljuk meg. Igazi finom, piros, kisfalusi piros eper volt. Néhány szót beszélgettünk és már indultunk volna, amikor megtudtuk, hogy van két kiscicája Ilonkanéni háromszőrű cicájának. Ráadásul az egyik háromszőrű. Errefelé háromszőrűnek azt a cicát nevezik, amelyiknek a szőre háromféle színű és nagy becsben tartják, mert ők a legjobb egerészek. És a háromszőrű cicák mind lányok, fiú nincs köztük. Naná, hogy a lányok mindig a legügyesebbek!

Így, már jóval túl a tervezett tíz percen, indultunk tovább Esztinénihez a templomkulcsért, miközben Ilonkanéni utánunk kiabált, hogy visszafele még menjünk be hozzá, mert valamit elfelejtett. Esztinéni azonban nem volt otthon, csak Vili, a fia és ő nem tudta, hol van a kulcs, azt viszont megtudtuk, hogy Esztinéni epret ment szedni. Sebaj, megyünk Erzsinénihez, hátha nála van a kulcs, de persze ő is epret szedett. Miközben próbáltuk a három tacsi összes simogatásigényét kielégíteni a mi négy kezünkkel, Géza átszólt a szomszédból, hogy szaladjunk be hozzájuk. Így a kb. már a harmadik-negyedik tízpercben elindultunk, át Gézáékhoz. De ahogy kiléptünk az utcára, találkoztunk az utcán V.Pókkal, akinek a földjén folyt az eperszedés. Kérdezte, hogy kérünk-e epret. Naná, hogy kértünk. Gyorsan vissza Vilihez, aki adott két ládát, így mentünk le a bringákat hátrahagyva gyalog az eperföldre.
Ott a két ládába belehullott összesen 12,5 kg zamatos, hatalmas, egészséges, gyönyörű piros eper. Felmarkoltunk egy-egy ládát és elindultunk vele haza, közben buzgón törtük a fejünket: honnan is szerezzünk így nyár elején befőzéshez szükséges kellékeket: cukrot és zselésítőt, amiket amúgy nyár közepe-vége felé nagy tételben föl szoktunk halmozni. Bringáink még mindig Esztinéninél pihentek, amíg mi kézben hazacipeltük az epret, közben bekiabáltunk Ilonkanénihez, hogy még nem jövünk. Otthon letettük az epret az árnyékba és elindultunk visszafele, miközben buzgón ketyegett a már ki tudja, hányadik tíz perc és még mindig nem reggeliztünk. Betértünk Ilonkanénihez, akivel az elfelejtett dolgon túl azt is megbeszéltük, hogy milyen bosszantó, hogy pont a múlt héten vettünk 20 kiló olcsó cukrot, most meg vehetjük meg egy százassal drágábban Szomszédfaluban, vagy esetleg ki tudja mennyiért Szlovákfaluban. Ráadásul Szlovákfalu azért is veszélyes, mert ha Lajos oda megy cukorért, estig nem kerül elő. És akkor Ilonkanéninek támadt a mentőötlete: a lánya épp a héten küldött neki 10 kiló cukrot, abból átad nekünk 5-öt, mi pedig a következő héten visszaadjuk. Meg lett mentve a haza.
Indultunk tovább Gézáékhoz, de hogy, hogy nem, útbaestek Kisvaxék, így oda is betértünk elébb. Itt természetesen étvágygerjesztőt kaptunk a még mindig el nem fogyasztott reggelihez. Kisvax pedig buzgón örvendezett az udvari fényképészének: már nem is hoznak Kisfaluba fényképezőgépet, viszont a rózsái nagyon szépen kinyíltak, le kéne fényképezni. Persze amíg Zsengecsombort néhány tucatszor lefotóztam, a rózsákról mindannyian megfeledkeztünk.
Nem sokkal azután, hogy végül betértünk Gézáékhoz, délre harangoztak, a gyomrunk pedig reggelire. Mivel Erzsinéni azt mondta, hogy dél és egy között otthon lesz, leszaladtam hozzá (az ismét magamhoz vett bringával), elkértem a kulcsot, átprogramoztam a harangot, kulcs vissza, én is vissza Gézáékhoz, ahol, biztos, ami biztos, ittunk még egy kis étvágygerjesztőt. Még egy keveset beszélgettünk, betértünk Ilonkanénihez a cukorért, aztán, pontban 1-kor, azaz tíz perccel 9 után haza is mentünk megreggelizni.
Lajos kijelentette, hogy én a közelébe sem mehetek a lekvárkészítésnek, én pedig jó feleség módjára nem mondtam ellent neki. Így a korai reggeli után Lajos nekilátott az eperpucolásnak, én pedig nekiindultam a falunak, zselésítőt vagy egyéb tartósítót szerezni. Jártam itt, jártam ott, sikerült beszereznem szalicilt, Na-benzoátot, zselatin, tortazselét, de zselésítőt nem (mi Quittin-t szoktunk használni). De sikerült többfelől egy véleményt is beszerezni: nem kell abba az eperlekvárba semmi, csak eper és cukor. Végül is Mancinéni (akivel hazafele menet találkoztam és természetesen már ő is tudott a problémámról) mondta ki a döntő véleményt: ha nem sajnáljuk ki belőle a cukrot, nem kell bele semmi más. Ebben maradtunk.
Közben Lajos igen előrehaladt az eperpucolásban, én előhoztam 6 műanyag dobozt, kiválogattam beléjük a legszebb szemeket és becsüccsentettem őket a mélyhűtőbe. A pucolás folytatódott és csak néztünk, hogy most mitévők legyünk: az összes nagy edényünk tele volt már eperrel. Miben fog ez a rengeteg gyümölcs megfőni? Aztán Lajos mondta ki a döntő szót: azért van nekünk üstünk, hogy abban főjön. Azt persze előbb alaposan ki kellett mosni és főleg vízkőmentesíteni, mivel idáig csak baromfikopasztásra használtuk. Megtörtént ez is és kb. 5-kor odakerült a gázláng fölé az üst.

Pont ekkor toppantak be Kisvaxék, én pedig pont ekkor végeztem a fűnyírással. De Kisvax nem volt megelégedve a fű magasságával, így befogta gyermekeit a fűnyíró mögé, hogy korrigáljanak. Könnyen teszi, hiszen valamiféle UNICEF-ellenőr, vagy mi szösz, nem fél attól, hogy mások följelentik illegális gyermekmunkáért.

Végül azért csak sikerült lebeszélni a gyerekdolgoztatásról, ezután, meleg lévén, leheveredtünk a fűbe és igen jót mulatoztunk Zsengecsomborral: hullott szilvát dugdostunk a hátunk mögé, nagy áááá-kat kiabálva kacagtunk, csatot csatoltunk ki és be. A lekvárt kellett csak időnként megkevergetni meg persze figyelni a manókra, hogy ne potyogjanak bele az üstbe. Kisvaxék el, mi kóstolás után (nyami!!) üvegekbe mertük a kész lekvárt és este fél10-kor a dunsztot behelyeztük a szobába.

Ezután persze, szombat este lévén, bringára pattantunk és áttekertünk Szlovákfaluba, ahol ismét igen jó asztaltársaságot találtunk. Vasárnapra hajlott már, mire elindultunk haza. Így ért véget, ez az egyszerűnek induló, reggeli tízperces program után füvet nyírósra és gazolgatósra tervezett szombatunk, amiből végül egy ilyen szép hosszú élménybeszámoló kerekedett.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisvax 2008.06.04. 12:06:28

Édesek a cicák! Oti cipője is klafa.
Tanusíthatom, hogy nálunk is csak 10 percet voltatok:D
Chinatown megértés, mint szösszenet....?
süti beállítások módosítása