Lassan elérek arra a szintre, hogy a Ghymes-rajongásom a fanatizmusig fajul. Semmi köze Kisfaluhoz, de tegnap este Szentendrén gyönyörű, hosszú koncertet kaptunk tőlük, idén az elsőt.
Olyan jó, hogy van még olyan zenekar (ráadásul már 25 éves!), akik még igazán örömzenét tudnak előadni, az ő maroknyi, de nagyon lelkes közönségüknek, ráadásul színtiszta magyar zenét! És nem tudom, hány olyan (könnyűzenei) zenekar van ma Magyarországon, akiknek a koncertje alatt a közönség végig ülve marad és eszébe sem jut rágyújtani, sőt, még az előtérben sem, szigorúan csak a koncert után kint az utcán!
(A képet a Szarka Tamás-topicból loptam Mizöngétől, nem is tud róla, de azért köszönet érte!!)
És ez a koncert eszembe juttatta a tavalyi (számomra) utolsó koncertjüket: a határnyitón tartott, decemberi esztergomi koncertjüket. Annak viszont, úgy érzem, volt köze Kisfaluhoz, hiszen Kisfalu is a szlovák határ mellett fekszik, 3 km-re Szlovákfalutól, ami 2007. december 21-e óta akadálytalanul közelíthető meg a magyar oldal felől. Az esztergomi határnyitóról szóló beszámolót még annak idején megírtam a Ghymes-topicon, így azt másolom most ide, egy kis módosítással, képfeltöltéssel, de ettől újra friss élményessé válik a beszámoló.

Válasz: egy hét múlva. Addig lehet találgatni.

A kép magáért beszél: nem mondom, volt már hideg, esetleg csapadékos Húsvétunk, de olyanra nem emlékszem, hogy Húsvét hétfőjén arra ébredjünk, hogy belepte az udvart a hó. Ma ez megtörtént.

Bizony, kedves Olvasóm, jól látod: nagyon nagy örömmel tölt el, hogy mosogathattam Kisfaluban.

Örömteli találkozásban volt részünk: meglátogatott minket a Kisvax-család, Zsenge Csomborostul. A találkozás fölötti örömömben gyorsan rajzoltam Csengének egy homokos tücsköt, de erről talán egy másik blogban lehet bővebben olvasni.

Sokan kérdezték már tőlünk, hogy miért van kint a zászló. Én ezt a kérdést sosem értettem.

Ma már Nagycsütörtök van és most már remélem, semmi sem akadályoz bennünket abban, hogy ma délután Kisfalu felé vegyük az irányt, és egész hétfőig maradjunk (akkor a bátyáméknál tartandó nagycsaládi összeröffenés miatt vissza kell jönnünk Pestre).

Egészen megdöbbentett minket, hogy hogy is működik a harangozó motor. Az egész egy nagy elektromágnes. Amikor ez áram alá kerül, magához vonz egy vasvalamit, ami meghúzza a harangot, aminek a tetején van egy higanykapcsoló. Amikor a harang kilendül, a higany átzúdul a másik oldalra és bontja az áramkört. Ettől a mágnes már nem vonzza azt a vasvalamit, a harang átlendül a másik oldalra. A higany visszafolyik, újra zárja az áramkört, bekapcsolja a mágnest stb. Ennyire egyszerű.
Egyébként a kisfalusi templom tornyában két harang lakik: rendesen a nagy szól, a kisebbikkel szoktak csengetni, ha valaki meghal. A délidőben megszólaló akárhány mázsás nagyharangot nem tudom, hogy ki öntötte, mikor és hol. Legközelebb megkérdezem, úgyis Húsvét alkalmával át kell programozni a harangozási rendet.

Sajnos, nem tudok jó hírekről beszámolni, pontosabban Kisfaluval kapcsolatban semmilyen hírről nem tudok beszámolni: Annyira legyűrt ez a betegség, hogy szóba se jöhetett, hogy elhagyjam hétvégére a betegágyat. Pedig csütörtök óta már gyógyszeres kezelés alatt állok, nyilván ennek tudható be, hogy lázam tegnap óta már nincs, de olyan gyenge vagyok, mint a harmat. Úgyhogy egész hétvégén itt nyomtam az ágyat és vágyakozva tekintettem ki a gyönyörű, napsütéses időbe. Pedig gondolom, már kezd pezsdülni az élet Kisfaluban: ahhoz képest, hogy én ígértem Kisfalusi Hírmondót, (remélhetőleg hűséges) olvasóim közül többen nyilván sokkal többet tudnak róla, mint én. Most már csak a hétvégében (Húsvét + tavaszi szünet!!) van minden reményem.

2008. február 11-én volt 150 éve, hogy először megjelent Szűz Mária a Lourdes melletti sziklabarlangban. Ez a nap a betegek világnapja.

Eljött a nőnap, vagyis a szombat és minket Pesten talált. (Sőt, a vasárnap is, így ki kellett hagynom a szavazást.) Az uram beteg lett, no nem vészesen, csak pont annyira, hogy ne legyen értelme csak azért Kisfaluba utazni és elpazarolni egy halom tüzifát, hogy ott feküdjön az ágyban. Főleg, mert szombatra esős, csúf időt jósoltak, ami délelőtt még bejött, de délután már a Nap is kisütött az én szívem meg majd' megszakadt. Igen erős Kisfaluhiányom van már.

Holnap lesz 6 éve, hogy Mars belépett a családunk életébe. És mivel holnap remélem nem leszek netközelben, ma írok róla.

Az egész úgy kezdődött (csak hogy foga is legyen), még valamikor Karácsony előtt, hogy Mariska néninek elromlott valami villanykapcsolója.

Most leírom, hogy is kerültünk mi Kisfaluba. Akit nem érdekel, vagy zavar a fogak jelenléte (avagy jelen nem léte), ne olvassa el – de gyanítom, hogy ők fogják elsőnek elolvasni :-)

Sosem értettem, miért jó, ha valaki blogot vezet. Aztán nemrég arra gondoltam, hogy annyi minden történik ott velünk, hogy jó lenne az utókornak (és magamnak) megmenteni.
Az én kis falum nevét nem fogom leírni, Kisfalunak fogom nevezni. Lesz még Szomszédfalu (ami persze lehet többféle is, de ez nem feltétlenül lényeges) és Szlovákfalu, ez utóbbi nevét az engem ismerők is ismerik.
Akkor lássunk neki... Legközelebb azt írom le, hogy is kerültünk mi Kisfaluba.