Ilyen szépen terem idén a napraforgó a Kisfalu külterületén található földeken (ahogy az ország más részein is).

Nem véletlen, hogy nem számolok be hétről hétre az állattartásról. Ugyanis nem sok sikerünk van benne eddig (azaz: semmi). Vettünk ugyebár négy vemhes anyanyuszit. Közülük egy elpusztult az ellésben, egy megellett 8 kisnyuszit és nem törődött velük, így elpusztultak. Később a harmadik is nyolcat ellett és ő sem foglalkozott velük. Most a hétvégén megellett az utolsó is, 6 kisnyuszi született. Közülük egy már az első nap elpusztult, kettő később, majd még kettő. Momentán még van egy kicsi. Összesen. Négy anyától. Így a tavalyi sikeres nyúltartás után idén szinte teljes a kudarc.

A tavalyi nagysikerű palacsinta után mindenki egyértelműnek találta, hogy idén is palacsintával indulunk és ezt kérdezték is szorgalmasan már egy jó ideje. Mi pedig titokzatosan csak annyit mondtunk: idén újítunk, de hogy mivel, azt nem áruljuk el. A terv az volt, hogy ugyanabban a palacsintasütőben idén tócsnit sütünk és ha esetleg úgy tűnik, hogy lankad iránta az érdeklődés, átcsapunk palacsintába. Ráadásul az ideiglenesen nálunk tartózkodó kamasz siserehad úgy döntött, hogy önálló csapattal indul, pácolt csirkeszárnyat készítve. (Könnyű dolguk volt: megmondták a receptet és az összes alapanyagot mi szereztük be. Igaz, ezek után már mindent ők csináltak.)

Szombaton került sor a 2. olyan falugyűlésre, amelyet az Önkormányzat és az Egyesület közösen tartott meg. 9-re volt meghirdetve a kezdés, amikor is szép számmal gyülekeztünk a Faluház épülete előtt, falubeliek és egyesületi tagok egyaránt. Amikor beléptem a Faluház épületébe, nagyon kedves látvány fogadott: a még mindig a falakon látható fényképkiállítást nézték nagy-nagy érdeklődéssel (nyilván már nem először) a falubeli nénik.

Egy éve, azaz 2007. július 7-én tartottuk Kisfaluban az első Falunapot. Úgy nagyon mellesleg akkor alakult meg az Egyesület, de a nap lényeges eleme a főzőverseny volt.

Most szombaton (azaz 12-én) kerül sor Kisfalu 2. Falunapjára. Éppenséggel az eredeti, 5-i időpont helyett azért ekkor, mert mi a múlt hétvégén a Szikince-Ghymes fesztiválra mentünk és akkor is mentünk volna (legalábbis én biztosan), ha akkor van a Falunap. A szervezők pedig azt mondták: nem lehet Falunap nélkülünk. Na, ennyire fontosak vagyunk!

Megszűnt a budi korszaka!!!

Ezen a héten 5 kamaszfiam van: a saját kettőmön kívül nálunk vendégeskedik Miki fiunk 3 osztálytársa, a maguk feneketlen bendőjével. Ez az egész arról szól, hogy jobban érezzék magukat a nyáron. Körbenyaralják egymást. Ez nekik is jó, nekünk is jó: igaz, most egy hétig kondérban kell főzni, de legalábbis ehhez az alapanyagot biztosítani, de 3 hétig más eteti az én gyerekemet is, így lényegében ingyen nyaralnak. És idén úgy jött össze a 4 fiú, hogy közülük csak egy pesti, így zömében jó vidéki levegőt szívnak.

No persze a hétvégék nem maradtak el, sőt, csak épp két hétvége beszámolójával maradtam el én. Merthogy annyi minden más volt ez alatt az idő alatt az életemben. És ahogy a dolgok alakulnak, lesznek is, de hogy ezt tetézze, ráadásul két kötetet is nyomdába kell küldenem nagyon szoros határidőn belül. Az biztos, hogy arra nem lesz idő, hogy az eltelt időszakról részletesen számoljak be, így tőlem teljesen szokatlanul csak dióhéjban teszem.

1. Ez a történet még az első, 2001-es őszön esett meg. Az őszi szünetben még új volt nekünk a környezet és egy nap egy jó nagyot sétáltunk, hogy fölfedezzük a Folyó partját és a határ vonalát. Ahogy a folyóparton sétáltunk, valahonnan nyávogást hallottunk, de nem találtuk a gazdáját. Kis idő elteltével kiderült: a folyó túlsó partjáról hallatszik a nyávogás. Ahogy mentünk tovább a folyóparton, a cica jött velünk párhuzamosan és nyávogott. Mígnem egy fához ért, aminek az egyik ága mélyen benyúlt a folyó fölé. Ezen az ágon elindult. Kíváncsian vártuk, hogy mit fog tenni és nem mertük elhinni, hogy az be fog következni, amire gondoltunk. Pedig bekövetkezett: a cica beugrott a vízbe és átúszta a folyót. Egyenesen felénk tartott. Az éppen pár napot nálunk töltő rokonunk megjegyezte: ugye, tisztában vagyok vele, hogy ez a cica engem kiválasztott és magamhoz kell vennem? Igennel válaszoltam, ám mégsem így történt. A cica, amint a közelünkben kiúszott a partra, egy bokor alatt tovaszökkent és úgy elszaladt, hogy soha többet nem láttuk. Csak egy valószínű történetet tudtunk felállítani: ezt a cicát a „kedves” gazdái ki akarták dobni és elvitték a folyó túlpartjára, mert azt tartják, akkor a macska nem talál haza. Ő pedig haza akart menni, de nem merte átúszni a folyót és belőlük merített erőt ahhoz, hogy ezt megtegye. Miután átúszta, valószínűleg hazament.