Mert burkolás ide, meszelés oda, takarítás amoda, olimpia zajlik Pekingben. Én amúgy nem vagyok az a fanatikus sportnéző, de ha olimpia van, akár nyári, akár téli, oda vagyok ragasztva a tévé elé, de legalább a rádió mellé.

Amikor Kisfaluba kerültünk, sokáig az volt az alapelvünk, hogy itt nem lesz tévé. Ez az elv tartotta is magát egészen az athéni olimpiáig. Akkor került ide a tévé, az antenna pedig a kert aljában levő diófához lett erősítve, ezzel az adás minősége és a szél fújása között egyenes volt az arányosság. Az athéni olimpia végetért, a tévé ittmaradt – főleg a fiúk miatt, akik azért néha unják a falusi tartózkodást. És idén, az olimpia előtt Lajos fölvitte az antennát a padlásra és rögzítette, ezzel az adás minőségét jelentősen emelve. Lajos, aki mindig tiltakozott a tévé ellen, de azért pl. a vízilabdás fiúkért ő is szívinfarktusközeli állapotba tud kerülni.

Már régóta szerettem volna szavazásokat indítani itt a blogban, de nem igazán tudtam, hogy hogy kell. Most viszont két egymás utáni napon két kérdés is fölmerült, így lázas kutatásba kezdtem a kivitelezés módja után és találtam is egy megoldást. Azért még majd keresek más megoldásokat is, mert ennél a fajta szavazásnál pl. az állást csak én nézhetem meg. Íme a két kérdés:

A hatalmas burkolás közepette (amin azért még nem vagyunk túl) is szakítottunk időt vendégfogadásra. Eljött az óvodás barátnő (akit annak idején már megemlítettem) családjának nagyobbik felével. És mivel a virtuális jósorsunk összehozott időközben egymással a szintén gyerekkori baráttal, Williemmel, ő is eljött egész családjával együtt. Ezzel a jól sikerült vasárnappal gyarapodott azon barátok száma, Akik Megértenek Minket.

Amikor megérkeztek, az első mondatom ez volt hozzájuk: „Honnan tudtátok, hogy nem tegnap kell jönnötök, hanem ma?” Ugyanis először még szombatról volt szó, ez kb. két hete módosult vasárnapra. És szombaton reggel esőre keltünk, egész nap hűvös volt és hol esett, hol nem (inkább igen). Vasárnap reggel viszont a hasunkra sütött a Nap, melegen, finoman és ez így is maradt egész nap.

Sokan azt mondják: de jó nekem, szinte az egész nyarat Kisfaluban tudom tölteni. Én pedig sokszor mondom: de jó másnak, mert ugyan kevesebb időt tölt itt, de akkor nyaral, én viszont egész nyáron dolgozom, a munkámat hozom ide is. Mielőtt úgy tűnne, hogy sajnáltatom magam, leírom egy tipikus nyári kisfalusi hétköznapomat.

Ezt a stafétát Kisvaxtól kaptam, vagyis üveggolyókat gurított hozzám azzal a céllal, hogy „belenézve a gyerekkoromban annyira szeretett színes üveggolyókba elgondolkodjak kicsit és leírjam, mit látok bennem :)”. Nos, belenéztem az üveggolyókba és sokkal inkább azt írom le, mit látok Kisfaluban:

Végre itt a nyár, amit annyira vártam! Hétágra süt a Nap, meleg van, nyári ruhában lehet lenni. Szellő lengedez. Esténként is legföljebb egy pulóvert kell felvenni, de többnyire rövidujjúban lehet hallgatni a tücskök kórusát. És ugyanilyen időt ígérnek a következő napokra is! Ettől azt remélem, hogy még tovább javul az általános helyzet. Ugyanis még sár bőven akad, a folyó is duzzadt és sáros, hordalékos, hideg, nem fürödhető.

Bevallom: idáig nem tudtam, hogy a kecske is kérődző állat (annak idején ezt az iskolában a szarvasmarháról, közismert nevén tehénről tanultuk). Most már tudom, mert van két kecskénk.

A sok eső pozitív és negatív hatásait egyaránt élvezhetjük, de inkább a negatívakat. Locsolni nem kell, ez a paprikának nagyon jót tesz. És ezzel a pozitívumok felsorolásának vége is van. Egekig tör a gaz, de folyamatosan sár van, sem gazolni, sem kapálni nem lehet. Leszüreteltem az első adag paradicsomot, már amit le tudtam szüretelni, mert rothadásnak indult. A levelei mind száradnak fölfele (ahogy azt máskor augusztus végén – szeptember elején szokta), nyilván peronoszpórás. A bab szépen terem, de a levelei sárgulnak, ez nem tudom, miért van (a bab is vízigényes, azt pedig most kap bőven).